Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

felragasztott tábláin igért dijt olvasva igy nyilatkozék: „Szép pénz! - Sótalan kenyeret eszem, rám férne, de inkább éhen vesszek el, mint jóltevőink árulója legyek, sőt ha tudnám is hollétüket, őket saját tenyereimmel elfedezném!" - És ez tény volt! E népjellemröl gyakran vala okom később elmélkednem, párhuzamba téve azon mivelt külsejű, de barbár lelkületű gazokkal, kik minden emberiséget levetkezve, gyakran jutalom kilátása nélkül, becsületes hazafiakat elárulni, bitófára játszani nem iszonyodtak! Nem sokára a szállító hidas megérkezett, de kedvünk átmenni nem volt, mert az átmenők élén egy fehér mondurba öltözött olly egyént pillanték meg, kit hazaárulásáról ismerek, ki forradalmi időkben, mielőtt Tuladunára mentünk, a jó érzelmű hazafiakat mint osztrák zsoldosa, löveté. Neve e szörnyetegnek / Gál Ede, ekkor katonai biztos. A hajós azon kérdésére: [2i2| „Hát kigyelmetek mért nem jőnek?" - „Várjuk czimboráinkat." - felelém. A hajó elindult, mi az ezutáni szállitáson mentünk át Fehér megyei pusztákról jütt nyomtatókkal, kikkel hasonló öltönyben lévén, szerencsésen áteveztünk ismeretlenül. Az emiitettem gazember pedig felfelé tartván útirányát, becstelen találkozásától s ebből szármozhatott veszélytől megmenekvénk. Ezután délirányban az Alföld rónái felé forditók utunkat, mindenütt — főleg pásztoroktól — legnagyobb őszinteséggel s szívességgel fogadtatvák. E természet fiairól meg kell említenem, miként emberbaráti részvét, haza szeretetben és titoktartásban — mi menekülő érdekében legkedvezőbb jótét — minden más polgároknak példányaiul szolgálhatnak. Tagadhatlan, miszerint a tolvajlási hajlam majd mindegyikben meg van, de hisz lakolnak is a rajta kapottak! Helyeselni nem, de menteni tetteiket kész vagyok akkor, midőn látom ama vendégszeretetet, részvét és könyőrület legtisztább erényét bennök, mellynek Ínségemben én és számtalanon tanúi valánk, melly által falatjának felét megosztják az elhagyatottakkal, sőt másokért bátran néznek elejbe a vésznek, ők, kiket a százados aristocratai rendszer minden nevelés nélkül hagyott igazságtala/nul. Midőn ismét párhuzamba teszem őket kis csinjeikkel ama mivelt- [213] ségben részesülni kellendett nagyszerű rablók és tolvajokkal, kik politikai tekervényes utakon szipolyozzák a nép véres verejtékü keresményét, — hogy ne említsem a legnagyobbszerü fosztogatókat - kik milliók ártatlan vérök s vagyonaikon hizva, leieméit fővel magas polczon álnak, sőt a nyomorú szolga csoport nevetséges tisztelgésében büszkélkedve részesülnek, pálczámat felettük eltörni meg szünök. Midőn a tapasztalás illy eseteket tár fel előttem, mindinkább meg kell győződnem azon kevesek állításaik igazságáról, miként „a miveltség több kárt, mint hasznot hozott az emberiségnek." - Azt mondják erre az ellenvéleményüek, miként „az, melly nem szívben gyökerezik, nem valódi miveltség — s tudomány szivképzettel párosulva, áldása az emberiségnek." - Igaz, de legkárosabb következése majd minden magasabb miveltségnek a hiúság, - már az rang, születés vagy tudomány vagy zsebérdek kinövésébül vegye forrását, mindegy. Lehet e pedig hiúságnál veszélyesb mételye az emberi társulat boldogságának? Az, hog)' mig emberek vágynak mindenkor igy volt és lesz, gyenge és csak arra indító ok, hogy azon uj eszméknél fogva, mellyek az év[ez]redes tapasztalás nyomán okult néhány nemesek keblében az összes emberiség boldogítása érdekében fogamzottak, melly[ek]ről / még alább lesz szó, s melly egyszerűen abban áll, „hogy az emberek közös [214] álladalmi szervezet ótalma alatt természeti tökély utján fejlesztessenek anyagi- és szellemileg" vagy is a tiszta socialistico-communismusi eszmék, bár mi későn, de lépjenek életbe. De csak ugy elérhető, ha az aristocratia és emberiségen élősködő dus gazdagság szárnyai lenyíratván - a „salus reipublicae suprema lex esto"* - mondat szerint a közjó tekintetvén fő * A köz java a legfőbb törvény.