Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

népzsarolás, spanyol vizsgák szörnyeiről lehete hallani. Öcsém ezen megboszonkodva, még jelen helyzetének szigorát sem tekintve, egy kiáltványt bocsáta ki, legalább ezzel csillapítandó boszuját, boszontandó az embertelen vadakat, mellyből kiemelendő szavak: „Ti gyávák, kik hős seregünk fegyvereik előtt meg nem álhatva, eszeveszetten futottatok, a fegyvertelen nép békés lakait háborgatjátok, polgártársaimat üldözve kínozzátok, verőket inni nem szégyenlitek, nem iszonyodtok? Ez csak hozzátok illő nemtelen, durva, vad tény. Mivelt becsületes nemzet oroszlányként a meggyőződtek iránt nagylelkűséget, - a vitéz csatában bátorságot tanúsít. Hallom, hogy fejünkre 1000 pengő dijt tűzetek ki. Ez az egy, miért elismeréssel tartozom, mert ezáltal elismerétek, miként a mi fejeink 2000 forintot érnek előttetek akkor, midőn én mindnyájatokért sem adnék ezer poltrát." sat. Nem sokára a sümegi ország útról a nagy rengetegbe betérve M[eszlényi] J[ózsef] barátunk kalauzolása folytán megtaláltuk egy völgybe Caravan helyzetbe verődött bajtársainkat, kik-/ [197] nek egy pár utunkban elejtett vad disznó süldővel, jóféle borokkal kedveskedénk, mellyet bográcsra verni, s velünk felfalatozni egy pár óra műve volt. Eztán valahányszor az éhség körül vett, mindannyiszor a püspöki vadakat vevők igénybe annak csillapítására, borért a közel falvakba futtatván biztos embereink egyikét vagy másikát. De e természeti életmódunk sem maradt zavartalan; a puska lövésre t.i. egyszer a többek közt előjött a vad sertések kondász számadójuk, ki ezekre ügyelni, télen etetni sat. tartozik, s egész illemmel ugyan, de követelőleg lépve fel, kéré az ekkor elejtettek árát, a midőn M[eszlényi] J[ózsef] barátunktól azon választ nyeré: „hogy álladalmi erdőben, álladalmi vitézeknek, álladalmi vadaikért kárpótlást adni annyi lenne, mint magyar kormány (bár nem létezett!) jogairól lemondani." Megszomorodva erre a kondász, jó borra valót kapott, önkényes jó akaratból. E nevetséges lelenynek (vitz) M[eszlényi] barátunk később megadá árát és börtönnel lakolt, később fájdalommal érzettük. Még néhány napokat tölténk az említettem nomád társaságba, mellynek azon becse örök emlékre érdemes életem történetében, hogy azt a fájdalmat, mit hazánk bukása felett vérzőleg [198] érezénk, a természet regényszerű szépségeinek, Zala kies vidéke bámulata, s jó, bal/sorsban osztozott baráti kör társas élve által enyhítve, csillapulva képzelem, de ez sem tarthatott sokáig. Elhatározók e bajtársi kört feloszlatni. Annál inkább, mert a durva zsoldosok, kik nem tudták bizonyosan kettőnket illetőleg, váljon Komáromba bé mentünk e? Söt ellenkezőröli hirek szárnyaltak a bakonyi honvédekről, tömegesen tolultak ugy Győr és Vas [megye]*, mint Somogy megyéből a zalai rengeteg tájaira, fő czélul bármellyikünk élve vagy halvái megfogatását, kézrekeritését tűzvén ki. G. öcsém ekkor M[eszlényi] J[ózsef] barátom ótalma alatt tőlünk pár mértföldnyire lappangott, kinek azomban szinte naponként, sőt óránként szorongatóbbá válván helyzete, utánam izent, hogy utánam jöendni kívánva, Sümeg tájáról ne távozzam. Jó barátaimtól ihletett fájdalommal elválva, Cs. S. barátommal ipához F. Gy-hez menekültem álnév alatt; a közlekedést fivéremmel íentartám. A fájdalom és kár soha sem szokott magában járni, s a szerencsétlenséget uj balsors sulyja tetézi többnyire, mintegy kísérletéül az emberi kebelnek, [váljon]* hogy az folytonos szenvedésekre előkészíttessék, vagy a lélek a reá nehezült bánat suly alatt leroskadjon! Alig kezdek a szívélyes családkörben mélly aggodalmimból kiocsudni, azon gyász hirt [199] kelle hallanom, mi/szerént Josepha nővérem, ki utánunk fehér neműt hozott, D[iszel]ben Csobáncz alatti falucskában veszélyesen beteg helyzetben szenved. Megdöbbentem, majd azon szomorú esetet kelle hallanom, hogy testvéri részvétének, erényes indulatának áldozata lön! - Epekór ütvén ki az említettem helyen, őt is elragadta! Hozzá járulván a haza s a mi sorsunk feletti aggályai, melly nemes halálát sietteté, végóráiban is, szava elalván, könyei a haza sebét, kiterjedt karjaivali intései távollétünk feletti tűnődéseit tolmácsolák. Lehet kép-