Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

komért! De mert testvérem volt, megbocsájtám. A közhangulat ekkor irányában olly elégületlen volt, hogy vezérségre fellépéssel a katonaság részéről megkináltattam. S ha ő kezdett makacsságát folytatja, tulszerénykedést a haza ügyének háttérbe szorítva, hódolva a közkívánatnak, elveendettem tőle a vezényletet, bárha sajnos szívvel, mert szeretem ót, de nem ugy, miként hazámat. És a mint uri erénynek tartam a szerény visszavonulást akkor, ha bár legfeljebb saját dicsőségünk hiúságának hizelg, ugy alig ismerek nagyobb gyávaságot, mint a közügy megmentése nemes céljától visszahúzódni. Ez áldozatába kerüljön bár bizonyos körülmények közt a nemzeti kebelnek, a polgári kötelesség parancsának kell hogy hódoljon. Radákovicsnak azon utasítást adva, hogy addig is, mig e pokolfenékról ő vezérségének kihúzódni tetszenék, a legénységet a falu dombjára parancsolja, az éjet álmatlanul tölténk, majd hajnal előtt elindulánk Iregre, hol kis pihenés után Szokol és Szamárdi falukon át a Balatonhoz jutánk, az itteni kikötőnél, annak túlpartjára át kelendők. A Szamárdi réh, melly a kies Tihany át ellenében fekszik, készen volt átvitelünkre. Minthogy azomban egy olly csapat is, mint miénk, a legénység számán kivül sok egyébb szükségleteknek szokott lenni birtokában, annak átszállítása egy hajón s gőzösön nem olly hirtelen történik, mint G. fivérem és sokan gondolnák, ő előlegesen hadsegéde s néhány baráti kíséretében Balaton füredre szált, én készakarva, kellő intézkedés végett hátra maradtam. Mert itt ismét tapasztalam, miként az én G-m, olly rendeletet tön, melly ha kivánatával egybehangzókig telyesitetik, a kocsolai esemény lehetősége áll elő. 0 ugyan is azt rendelé, hogy a huszárok és szükséges széna, / zab vitetvén át, a gyalog legénység 2-dik, az ágyuk [166] 3-dik átszállítási rendbe menesztessenek. A hibás rendelkezést át látva nem ellenkezem vele, de első teendőm volt a gyalogságot, utána a lovasságot ágyukkal, legutoljára a széna, zab s egyébb mályhákat átszállitani. És a következés intézkedésemet helyesnek igazolá, mert a féltett tömeg előre bocsájtatván, sőt a huszárok széna s abrak készletekkel, már mire az utolsó transport átért lovaikat a tihanyi páterek emberségéből megvendégelvén — magokról sem feledkezvén meg — a gyalogság szinte Balaton Füred gyönyörű sétányain biztonságba lépdelvén, a hátunk mögé tolult zsoldosok megtámadásaitól megmentettek, — kik már utolsó átkelésünkor a Balaton melletti dombokon állottak, s ha elkésünk, mi pedig emiitettem hibás rendelkezés mellett okvetlen bekövetkezik, vég leveretésünkbe kerülendett, nem a katonaság vitézsége hiánya, de a helyiség miatt. Mert hátunk mögött a Balaton, előttünk ellen ágyúi állottak volna, mellynél ellenségre kedvezőbb, megtámadandókra szerencsétlenebb positio alig képzelhető. Elég az, megmenekülénk, és a somogyi oldalon levő zsoldosoknak fügét mutatánk, melly vagy hosszú mértföldekre kerülve jöhete át, miután a hajókat lefoglalánk a túlparton, vagy veszteséggel térendett vissza, mennyibe a lulpont előnye részünkre kedvezett! Vitézeink az elragadtatásig szép Balaton Füred látására lélekemelő vidorságot mutattak, mintha előérzetük sugalta volna, hogy magokat részegítő örömöknek adják át, mert utoljára van tán egész életükön át e honi paradicsom — hazánk Tempéje — kies vidékét látni szerencséjük. Minden uj élet szint, élénkséget nyert, a büszke honvéd tisztek az itt mulatók közzé vegyülve kardjaikat zörgetek, felemelt fővel mintegy ugyanannyi honmentöt jelképezve, a közvitézek a savanyu viz forrásból merítve, majd szép leányokkal enyelgve, boldogok voltak, felejtve minden szen/vedéseiket. Zene, tánc, szóval a maga helyén s idejében minden kicsa- [167] pongás nélküli mulatságnak urai, részesei lőnek. Bár az idő Augustus 12-ke körül, s igy fürdői időszakon tul volt, még sem szűkölködött az aristocrata vendégek nélkül, kik bizonyosan nem számítva azon szerencsére, mit megjelenésünk okozott, ide gyűltek össze: a haza vészébeni részvétet kerülve, gyalázatos, haza romjaira épitett reményeiknek mulattatóbb időtöltést és szerencséjéből merített aggodalmoknak el-