Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

örvendek népszerűségemnek, melly nevemet harsogtatá egyhangúlag, miglen capacitálva ez uj aristocrata cselszövénytől, melly állásunkat e bukás által kockáztatná, amazok diadalát növelve, nehezen sikerült megválasz/tatásomról lebeszélni; nem azért, mintha fivérem ha- [141] sonló népszerűségbe nem részesült volna, de mert kimondák, miként távozásával, miután a másik, Kaposvári kerület részéröli bizonyos megválasztatásom által mindkettőnktől megfosztatvák, ők s a megye árván, elhagyatva maradna. Elkészítek szépeink a követi zászlót — nevem levétetvén, helyébe G. himeztetett - nem volt hang, melly a követválasztás napjáig mást hangozott volna. Lengyeltótiba menve örömmel látók a választók seregét összeseregleni, élükön több jeles ifjak s köztük Roboz István, megyénk ekkori journalistája — kit Danielik főtisztelendő Prépost, külömben derék hazánkfia, elég járatlanságul árulva el a forrad almi luladunai események felőli ismeretben, hibásan Sfomogy] megye kormánybizlosának nevez meg plutarkjában - tiszta szónoklattal állított meg a falu végén, többek közt kiemelvén „N. G. az, kinek egyetlen szavára egybegyűlt nép lerázá a szolgaság láncait, kinek első intésére nemzeti zászlók tűzettek minden falvak tornyaira, ki szabadságunk fentartása s védelmééit ritka erélyel működik, honaért élni, halni kész, s igy osztatlan bizalmunkra legérdemesb." Éljen harsogások közt tódulnak a választás helyére, hol az ellenpártiak közzül egy pár száz főnyi aristocraták által elcsábított, nagyobb részt Jankovits tót volt jobbágyaiból álló töredékre bukkantunk, kiknek szónokául egy fajszi catholikus pap Kis János nevü tolta volna fel magát, de ki nem halgattatott. Látva a csekély eredményt s biztos vereséget, a választás törvényessége ellen igyekezett okokat felhozni, de azok szinte üresen hangzanak el, s az asztal, mellyen állott ingadozni kezdvén alatta a türelmetlen nép pajkos fiatalsága mozgatására, szégyennel le szállott. Ekkor hangos kaczaj keletkezvén, miután néhány emberei is oda hagyva őt a nagy [tömeg]*, mintegy 5 ezernyi tömeghez huzódának, felment az Inkeyféle kastély erkélyére, mellyből a kudarcot vallott aristocraták, köztük egy Koller s Mojzsi nevü catholikus pap népképviselők, kik ez alkalomra lehivatván, az aristocraták karjaiba vetni magukat nem szégyenlék, a választási dombra s Balaton vidéke regényes tájaira gunypirral mosolyogva / kacsingattak. [142J Fivérem általános többséggel megválasztatván, Jakab István jeles szónoklata után, eddig tartott beszédei közt legkitűnőbbet tartá, mellyből körül belől ezeket emelem ki: „Polgártársaim! Ezen szép bizalmatok általi megtiszteltetésben boldognak érzem magamat, részint ön egyéniségemet illetőleg, részint íőleg azon ügy iránti hazafiságra s erényre nézve, melly által megvetve a ti, honügy s az én elleneimnek csáb ígéreteik s aranyaikat, többre becsülétek a Szent ügyet ármánynál s tiszta lelkiismeret meggyőződését a gazdagok kincseinél. Illy pillanatban okom van édesen emlékezni értetek tett küzdelmim sikerére, s nyugodtan nézni szülőföldem, megyéje jövője elejbe, melly gyáván nem eshetik el, mint olly föld, mellynek tereit hazaszerető s erényes polgárok lakják. Fogadjátok köszönetemet s erős eskümet (uját feltárta), miszerint bizalmatokra jövőre is méltó lenni éltem legszebb feladata leend, s azt egyedül emberiség s hazám milliói boldogsága nemes céljának szentelendem (kitörő taps). Jól tudom, hogy nehéz pályámnak azon szirtekkel kell küzdenie, mellyeket elejbe akadályul a hazaellenes irányú hatalmasok igyekeznek görditni, de melly népszerűségemen, elveim tisztaságán mindannyiszor megtörni fog. Azon urakra célozok itt, kiknek néhányai éppen most pillantanak le, bár megszégyenülve, gőgösen reánk, ama palota ablakából (reájuk mutat), de már dugdossák vissza fejeiket boszuság érzetével, mellyet én nevetek. Pírjával a szégyennek bújnak vissza odvaikba, mert aljas fegyverök ketté tört, ármányuk meghiúsult (rendkívüli hatás). Régóta tudom, hogy én, ki alsó pályáról vállalkozó szellemem erejénél fogva, nem vállaikon jutottam fiatal létemre jelen szép ál/lásomra, szálka vagyok szemeikbe. [143] Erre én büszke vagyok, épp azért, minthogy állásomat nem nagyúri kegyvadászás, sem nem