Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

eddigi dicspályátokat szerencsésen folytatandók, legyetek a haza szent ügyéhez hivek, mint voltatok, hogy mi, kik megyénket szabadnak mondhatjuk, mieló'bb igy kiálthassunk: Éljen a magyar s szabad hazája!" / [125] Másik nevezetes tény, melly megjöttömet megelőzé volt a függetlenségi nyilatkozat kimondása, mellynek részleteit csak a Kulcsár Józsi főjegyző arany tolla után olvasva tapasztalam, melly olly nagyszerű volt, mellyhez hasonlót még Somogy, sőt egy megye sem látott ember emlékezetétől fogva. Alig kezdett t.i. értesülni a lelkes nép arról, hogy a magyar a századok óta hűtlen Osztrák háztól elszakadni óhajt, s ezt törvényesen kimondván az ország gyűlés kebelében, törvényes határozatát országszerte ünnepélyesitni rendelé, örege apraja, férjíiak, nők, sőt ez utóbbiak karjaikra véve csecsemőiket, öröm ittasan tolongtak a székváros felé, hogy abban részt vegyenek. S minthogy e kis város szűkebb volt, semhogy befogadhatá, 15-20 000-nyi tömegekben körül ütének tábort a székvároson kivül, hol G. kormánybiztost, ki a megye teremében tartá az első ünnepélyt, leirhatlan lelkesedése közt a honoratioroknak, várva várak, s midőn feléjök közelíte, égbeható zajjal üdvezelték, és a megjelentnek - majdnem mint a Megváltó ereklyéit a buzgó keresztény — öltönyét akaratlanul szét szaggatni törekvő örült elfogultsággal fogadták, ő mindenütt rövid, de velős beszédet tartott, s mint magától haliam, azon nyilatkozata: „Nem tapodja ezentúl jogainkat, nem szipolyozza tovább vérünket a hálátlan undok faj, melly életerünkön rágódék, kinek mi nem egyszer életet adánk." — leghatályosabb befolyást gyakorolt. Csudálod e? Az emberiség nyög [126] a zsarnok születésén, s nincs egyébb / vigasza, mint a remény, hogy egykor koporsója felett mosolyoghat. Bár megyénk, mint fentebbiekből tudjuk tiszta levén a zsoldosoktól, nem lehete azért azt telyesen nyugodtnak mondani vagy csak azon értelemben biztositottnak, a mennyiben a nép szellemi ereje tulmuland képzelhető veszélyt kül- és belellenek ellen, s keblükön, mellyre teendőinket, mint biztos talapzatra fektetők, az ügy ellenesek minden törekvése meghiúsult. Kül- és belelleneket említek, mert mindkettő létezett, azzal a külömbséggel, hogy azok nyilt sisakkal lépve fel a határ széleket betöréseikkel nyugtalaníták, emezek pedig megfosztva azon erkölcsi erőtől, mellyet népbizalom adhat, titkosan íüzék gyalázatos tervöket, csak alkalomra várva az ügy megbuktatására. Azoktól mit sem tartánk, minden legkissebb mozgalmaikat figyelemmel kisérök, s mindannyiszor vissza verettek. A belellenek veszélyesek inkább, mint szinte félelmesek valának. Mindkettő törekvései megtöréséről majd alább szóllandok, e helyütt egyes áldozat készséggel egybekötött csapat szervezést kell átadnom az utókornak. Bár a nép határtalan száma s lelkesedése már magába képes lett volna a közbátorság s helyiség íentartása s ótalmazására, nem akarván azomban [visszaélni]* a többnyire földmivelés. s átalján élelmi keresettel foglalkozó polgárok már is tetemes áldozatukkal, folytonos szolgálatuk igénybe vételével visszaélni, rendes katonai zászlóalj szervezéséhez láttunk, melly [127] / által messzebbre ható, országos honvédelmi kormányzattal egybe hangzó terveinket is kilátásba helyzendők, tért kívántunk nyitni a fiatal nemzedéknek a dicsőség mezején érdemeket szerezni, s ösztönt a tettekben nyilatkozó hazafi pályájára, melly már annyira türelmetlen volt, hogy harcvágyát fékezni alig birva a vér mezejére kelle vezetni, hol a honnak minden kebelben ugyan annyi oltára s jövőjének biztos záloga virult. Alig kezdők meg az alakitást, szivreható jelenetekre találtunk majd a szülök, majd gyermekeik, sőt mindkét részre nézve. Legyen szabad az Ecsenyi evangélikus lelkész s nője meglepő e szavaikat felhoznom, fiaik katonákká avatásuk alkalmával: „Uraim! — mond az ősz apa, ime, ezennel mindenemet Önök kezébe adom, legdrágább, sőt egyedüli kincseimet a haza oltárára teszem (ekkor fiaira mutatott könnyes szemmel), nem akarom őket harci hevökben visszatartani, bár gyengék, egyik