Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

Azon percben, midőn Méltóságos Kormányzó ur megbízatását kezünkhez vevők, Szeged felé mentünk, hogy megbízatási utasításunkkal egybehangzólag, magunkat tábornok Percellel érintkezésbe teendők, biztató segélye esetében tuladuna népeire hatólag, felszabadításuk ügyére haszonnal I működhessünk. De ó fájdalom! Azon roppant teendői által, mellyek a lá- pi7] zongó rácok legyözetésök tervénél fogva fölébe tolultak, őszintén üdvezelve nemes vállalati szándokunkat, segély adásra részéről kevés reményt nyújtott. Ez utunkban, tervünkben mit sem változtatott. Szabadkára menénk, hol túladunai néhány önkénytes fiatalokat magunk mellé vévén, miután a szükséges hirdetményeket azon öszvegből, mit Pferczel] tábornok ur adni szíveskedett, kinyomattuk, Baja felé indulánk, hol az átmeneti tervet készítők, — s csakugyan rövid időn sikeresítők. Minő vészekkel, akadályokkal kelle találkoznunk e merész vállalatunkban, azzal [untatni]* mélyen tisztelt Kormányzó urat s igen tisztelt környezetét untatni nem akarom. Volt idő pillanat, midőn életünk, pl. midőn a pécsi vasasoktól üldözteténk, hajszálon függött, mi ugyan egyéniségünkre nézve, kik előre számot veténk magunkkal s az élettel, közönbös lett volna, de a gondolat, hogy szülőföldünk rabláncai széttörését tárgyazó hazafi tervünk sikerétől elüttetünk, kedélyünkre leverőleg hatott. Csak honszerelmünk s szilárdságunk próbaköve volt ez! A sorsot amaz égi kéz, melly a jó ügy felett őrködik, kedvünkre forditván, elengedé érnünk az örömet, hogy szülőföldünk kebelébe, sőt családi lakunk közelébeni Marcali népes mezővárosba jutvák. A hirdetmények előleges értesítéséből felbuzdult [lelkes]* nép, melly óhajtva várt, ezerenként tolulva körünkbe sereglett öszve. A nép vezéri szerepet két részre osztók, G. fivérem elkezdve nép felkelési menetét Marcaliban, innét S[omogy] nyugoti, én szinte e pontból kiindulva Balaton melléki irányban északi vidékén folytatók, olly kedvező sükerrel, hogy kétszer húszon négy óra alatt ő 10 ezer, én pedig 7 ezer ember élén állottam. / Ekkor K. csudálkozva: 17 ezer emberük lett volna önöknek? - Igen. Utalok e 1118J mellettem álló ifjúra, sőt egész S[omogy] megye jelenvolt fiaira. Nem azért említem ezt, hogy általa, mint előre bocsátani, nevemnek hírt szerezzek, az érdem a népé s mélyen tisztelt kormányzó uré, kinek tisztelt, országosan népszerű nevét említni elég volt arra, hogy ezrenként tóduljanak zászlóink alá. (K. szemeiből öröm könnyek tsillogtak.) — Mi lön, monda vágyakozva, az eredmény? — Az ellenség be sem várva a roppant tömeget, székvárosunk falait oda hagyá, gyáván megszökött, s mi annak urává tevők a hazát, mellynek oltárára van szerencsém egy legszebb s leglelkesedettebb megyét tenni, melly önként törvén szét szolgaláncait, megérdemli, hogy mélyen tisztelt kormányzó ur becses hajlamiba aj aljam, s a történelem lapjain egykor emlékének méltányló dicsőséget szenteljen!" — Köszönöm a haza nevében, monda K. elégülten. Mi volna tehát illy szép süker után önök kívánsága? Egyedül az, válaszolám, hogy miután a [kedvező süker]* kivívott eredmény uj alakulását s rendezését a megyének igényli, megbízó levelünk szoros korlátait, a körülményekhez alkalmazva szélesebb talapzatra fektetni méltóztassék. A kormányzó kivánatunk telyesitésébei egyezését örömmel jelentvén ki, Szemere Bertalan belügy ministerhez utasított írásbeli jelentésein bemutatása végett, kit ő a teljhatalom kiadására felszóllitni igért. Ez okból másnap ez utóbbinál megjelenvén, miután szóval is megelégedését nyilatkoztatá, s némelly kérdésekre nézve felvilágosítást kért, jelesen arra nézve, hogy a szomszéd Zala megyébe kit tudnék alkalmas egyénnek, ki a fényes eredmény példáját követendő ama szép megyét is felszabaditná az osztrák önkény alól, mert ő állítólag kit sem gondolhat. / Csaknem kimondá, mit a zalai nép irigy féltékenységgel beszélt, hogy egy [119| megyének két tényező vezér sok, s egyikünk fellépését kész örömmel fogadná, csaknem mondom, oda nyilatkozni kényszerite, hogy magamat felajáljam, midőn némi önérzet büszkesége ébredvén fel bennem, hidegen válaszolám: miként a hon megyéi vezénylete a kor-