Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
betűkkel ragyog a történelem lapjain, s melly e haza minden tájairól követendő például fog visszhangzani (nagy lelkesedés). A mit kérek jutalmul azon életvészes áldozatért, melly által szabaditástokra jövénk, ama drága bizalom, mellyet irányunkban jövőre is [kikér]* megtartani, s kiérdemelni éltünk főfeladata leend (Éljen!). A felleg felettünk eloszlott, de még borús napok érhetik a hont, érhetik e megyét. Valahányszor annak [veszélyes]* szabadsága, jogai forognak szóban, aljatok sikra (mindenkor), mint azt jelenleg tanusitátok. Igy leend szabad őseink vérrel szerzett öröksége, e föld, igy töretik szét a rablánc s ezt kovácsoló cselszövény, igy [utódink]* leszünk méltók nagy őseinkre - mi Zrínyiek s Kupa ivadéki, — s ál[110] dandja emlékünket a hálás utókor!" (Zajos éljenzés!) / E szép nap ünnepélyét Nagy Sándor Nbajomi segéd lelkész jeles hatású szónoklata zára be, ki a nép közzül kiemelkedve igy szóllott: „Polgártársak! Szeretve tisztelt Kormánybiztos urak! Nem festek örömeket, mert szózatom elhalna ajkimon azokat megkisértendőnek, s Demostheni ékes szóllással kellene birnom, ha az érzést, melly e polgári ünnepély alkalmával mindnyájunkat meglepett, század résznyire rajzolni kivánnám. Röviden mondom, hogy ez nagyszerű s felejthetlen nap előttem s e megye minden becsületes polgára előtt, méltó a lelkesedés ehhez, midőn mindnyájan öröm érzés emberei vagyunk. íme mutatok e népre, mellynek szeméből öröm köny ragyog, e jó szellemű, egyszerű, nagyobb részt földmives népre, melly megértve a Szabadság Szózatát, oda hagyá ekéjét, tűzhelyeit, s jőve áldozni, mint a hajdani keresztények megváltó sírjához, a [mohamedán]* török Mohamed koporsójához, nemével a szent buzgalomnak, — és megválta önmagát. Üdv tinéktek lelkes magyarok! Adja ég, hogy megtört láncatok soha össze ne olvadjon! (Éljenzés.) Megszabadított megyétek a Szent Szabadság kéj ölén, századokig viruljon! (Zajos tetszés.) De midőn forró hazafi vágyam illyetén nyilatkozványát tárám fel, polgári kötelességemnek ismerem e megye népe nevébe - mert ők ezt érzik, bár kifejezni nem tudják — megköszönni ama önfeláldozást, mellyet kormánybiztos vezéreink érettünk, szeretve imádott szülői földjükért tettének. ( Éljenek! Isten áldja őket!) És te nép ne felejtsd el soha! Add át utódaidnak szájról szájra azon hálás emléket, hogy egykor egy testvér pár dacolva vélni] székkel, a jullámokon által szált, hogy / rabbilincseidet feloldva, Tégedet boldogítson (kimondhatlan öröm riadás s könyes arcali hála kifejezés). Most pedig indulj olly nemes viseletű szerénységgel, de kebel büszkeséggel e diadal szent helyéről házad oltárához, s hogy kiérdemeld az erényt, melly dics pályára vezénylett, engedelmeskedj, s tartsd meg bizalmadban vezéridet, kiket és e hazát az Isten ezredekig virágoztasson! Éltessen! (Leirhatlan lelkesedés.)" - Eztán a 17 ezerén felyül levő nép örömmel szétoszlott. Eztán fő törekvésünk nemzetőrség szervezésére fordíttatott, mert az ellenség horvát határszélektől nyugtalanitni szokván, sőt [rabló]* aljas czirkáló bandái barmaiktól s egyebb vagyonaiktól fosztogatni szokván a népet, résen kelle állani, annál is inkább, mert tul a Dráván egész zászló aljak valának minden percben betörni készen. E szerint a megye kormányát legelsőbb is két részre osztván magunk közt, én ti. a bel, fivérem a kül, vag)' is mint tűzről pattant ifjú a katonai pályát választá, ugy mindazáltal, hogy mint a [későbbi]* következés mutatja, szükség esetében mindkettőnknek, mindkét terén helyt kelle állanunk. Szoros parancs menesztetett legelsőbb a székváros s közel falvak lakosihoz, hogy 5 ezerén a közbátorság felett örködjenek, kikel aztán más járások sorban bizonyos időben váltának fel, — nagyobb vész alkalmával egész megye népei készen állottak. Fegyvergyakorlatok tartattak, a székváros utszáin élénk zsibongás mutatkozott, minden arc, (kivéve a gyalázatos önző aristocraták némellyeit) vidor és derült vala, mintha a boldogság angyala költözött volna az [112] emberek közzé. Lehet e csudálni? / Hisz az emberi élet boldogsága a szabadságnál kezdődik; boldogtalanság lealjasitó jelvénye a szolgaság - nyomorult szolga örülhet e létének?
