Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
tik, mert attól fél a nép, hogy elszökik, mielőtt törvény előtt állana. - Mit volt mit tenni, Tfallián] G[ábor] láncon a táborba szállíttatott az Elöljárók felelőssége mellett, szoros őrizettől környezve, de inkább védelem tekintetéből. A nép lecsillapult. Öcsémtől s a fő népembereitöl elbúcsúzva, 12 órára éjszaka saját derék népem táborába hajtaték, mellynek kévései virasztának fen, a tömeg csendes álom karjaiban szunnyadott. Másnap hajnalban szabadság s harcszomjas, de azért mérsékelt viseletű népemmel, mel[íoi] lém véve még az útközben eső s oldalvást közel eső falvaknak, mint / Sörnye, [P. Kovácsij* Osztopán, Csoknya, Juta, Hetes, sat népeit, s ezeket a jutái, Kaposvár központi székvároshoz legközelebb eső vendéglőbe megpihentetvén, s szabad polgárokhoz illő viseletükért borral megvendégelvén, a város bekerítésére sieténk. De fájdalom telyes boszusággal értem itt, miszerint a gyáva zsoldosok még mult nap éjjelén, puszta hirére jövetelünknek, a székvárosból, utjokban egy pár becsületes paraszt bírót agyon lővén, kiillantottak. S midőn már a város alatt valék 7 ezerén jóval feliül lévő seregemmel, a városi zajról tudakozódva megértem, hogy G. fivérem egy 1/2 órával megelőzött. — Semmi! — Mi azért bementünk, olly szép s hosszú rendben, melly egy nagy hadtestet képezett, a városi nép olly lelkesedésével fogadtatva, melly győzelem hősének is dicséretére válandott. Koszorúk, kendők hintettek s lobogtak élőnkbe üdvezletül, fegyver durranás s a sok nemzeti, már ekkor toronyra is függesztett lobogók bevonulásunknak ünnepélyes szint kölcsönöztek. Én lóháton a megye házához vezénylem népemet, honnét az osztrák érzelmű hivatalnokok már kiköltözvén, a megye kapujában álló köznemesek, fent az erkélyen néhány aristocraták néztek szét. Megállítva a tömeget, itt illy forma beszédet tarték: „Polgártársaim! Az örömet, mellyben illy szép süker napja részesít, alig tudom ki fejezni. Olly tény ez, melly a haza elölt ugy, mint a történelemben arany belükre méltó, mellyhez hasonlót jelen forradalmunk fel nem mutatott. Nem kevesebb az, mint szülő földem rabláncoktóli felszabadításának nagy napja, s fiúi kötelességem hála érzete, mint hazafinak minden kincseket felül muló kebel dija. Hiszem, ig)' érez minden becsületes polgára a megyének, miként ezen lelkes nép, melly szavamat megértve, saját szabadságaért a zsoldosok ellen síkra szált, kik megrémülve a nép határtalan számától, lelkesedése hatalmától, be sem várva az ütközetet, vagy inkább megsemmisitésöket, gyáván megfutamlának! Miután fellépésem előtt már azon meggyőződésre jutottam, miként a dunántúli nép, ide értve az értelmeseket is, a nyomasztó zsarnokság alatt elzsibbadva, a hon dolgairól keveset tudnak, engedjék meg Önök, azokra futólagos pillanatot vetve, néhány szót emelnem: (Haljuk) Mig itt az önkény ülé fel gyűlölt sátorát, a honnak jó érzelmű polgárai törvényes testületet képezve, [102] az ország [piaczárólj* szivéből / Debrecenbe, ama történeti múltjáról hires s tős gyökeres magyar fajú s érzelmű alföldi város kebelébe vonult, hol K. L. legelső magyar vezénylete alatt, a nemzet jobbjaival megkísérté hatályos szónoklata erejével felbuzditni fajunkat, s megkísérté szabadsága kivivására az élettüzét lehellni. Hadi szerencsénk változatosan folyt, de a lelkesedés napontai emelkedése, a bár túlnyomó zsoldos erő ellenében, reményleni igényt nyújtott, mert tudjuk, miként a diadal nem a számban s szuronyok élén, de — mint a régi történet bizonyítja, mint a görög spártai Leonidas, s korunkban magát Europa szivében lentartó Helvetia, s Kelelen a cserkeszek — a hazafi érzület isteni erejében rejlik. Igy lön, hogy mig a magyar konnány a törvényesség terén működött, addig derék vezéreink a síkon dicső diadalok hazafi babérát araták. A haza sorsa jobbra fordult, az ellen ujabb kudarcot vallott, fegyvere megtompult, mint minő aljas volt azon cél, milly hálátlansággal megfertőztetett azon ügy, melly e nemzet életét eloltani, vakmerő s igaztalan volt. Illy helyzetében a tényeknek, G. fivéremmel (Éljen!), ki innét szülőfölde kebeléből s családunk köréből, hazafi érzelme miatt száműzetve, szinte a magyar kormányhoz menekült, velem eggyütt a ti szabadságtokről álmodozott, rabláncaitok széttörése tervével tűnődött.
