Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

ve őket, hogy a nép fékezés nagy munkájában közreműködjenek, csillapítsák a dühöngöket, s ne engedjék beszennyezni a szent célt, melly az ő javukra élőnkbe tüzetett. Ez alatt kün éghasitó lárma hangzék: „Adják ki az árulót, hadd tépjük szét!" — Erre intek az öregeknek, kik mindent Ígértek, s ugy látszék a zaj némileg csillapult. Eztán fivéremnek tanácslék erélyes fellépést, ő egy udvar közepére helyzett hordóra álva illy formán nyilatkozott (megjegyezve sokáig alig sikerülvén szóhoz jutnia): „Polgártársaim! Mint örültem midőn szabaditástok ügyében olly nagy számban s honfi lelkesedéssel környezetek engem, olly leverőleg hat rám azon, bár irántami tulbuzgalomból származott tett, melly ha csak magatokon uralkodni nem fogtok, mindent dugába dönt. (Közbeszóllások: hát miért akará feladni az a ... [tisztelve]* szeretett kormánybiztosunkat?) Ismétlem, ezen eljárás mindent megsemmisít. Azt mondjátok szerettek. Annak mindég örültem, igyekeztem bizalmatokra méltó lenni, megvallom azomban, hogy az én áldozatomra, szeretetemre egyedül az érdemes, ki a rendet szereti s hazáját (mind szeretjük). Már pedig nem szereti az, ki egyes ember elleni gyűlöletét le nem tudja vetkezni a rendért, a közjóért. És én kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy ha vérengzési szándoktokkal fel nem hagytok, én, ki a kormány előtt / lépéseimről felelős va- [99] gyok, e helyen tul egy lépést sem tehetek értetek s veletek. Kérlek saját boldogságtokért, a szabadság szent nevében, a megye becsületeéri, tegyétek le vad szenvedélyeteket, mi szabad polgárokhoz nem illik, vagy ezennel hivatalomról lemondok." (A nép: a világért se! Mi mindenben engedünk, csak engedjen azzal a ... emberrel beszámolnunk — újra zajongás, kitörő lárma.) A kérdéses egyén maga sem remélve szabadulási, férfiasan illy szókra fakadt: „Vessetek oda az ebeknek, hadd rágódjanak rajtam." - Katonaviselt ember volt! Ezután én léptem fel: „Polgártársaim! Életemnek legkedvesebb napja ma vala, mig azt el nem keserítettétek, s ez utóbbi csapás ugy látszik azért történt, mert talán az ég is irigyleni látszott boldogságomat. S megvallom, ha ama 7 ezer polgár, melly nekem rendszeretetével örömet szerze, kiket vezérlek, nem biztositana arról, hogy a szabadságra méltólag tudja magát viselni, kétségbeesném vállalatunk sikere felett. De értsük meg egymást! Ugyan mit is akarnak Önök ez önbiráskodással? (Megölni az árulót!) Micsoda? Hát gyilkosokat vezetünk mi, kik vad dühökben tapodjanak törvényt, igazságot? Nem védem azon embert, sőt biztosítom a Népet, hogy ő aljas tettének méltó jutalmát veendi, bűnhődjék a bűnös, az áruló! (Ugy van!) De ki a törvényt szabja az ne ököljog legyen, hanem a törvényes igazság büntető sulyja. Mi lenne a polgári társaságból, ha kiki vak hevében bíróul lépne fel? - fejetlenség, korlátlanság ülne az igazság és rend székébe. (Helyes! - mondák némely öregek.) Kérlek tehát titeket, azon ígérettel, hogy elégtételt ad a törvény, csillapodjatok, s folytsátok el szenvedélyteket, s helyette a Szabadság kivívása szent célját [forgassátok]* ültessétek szivetekben. Én hiszem, ezt szeretett kormánybiztostokért (hisz ez nem olly áldozat, mint mi tettünk) s kedve/mért megteszitek. Figyeljetek aggott apáitokra, [íooj elöljáróitokra, ők az illyen kihágást bizonyosan nem helyeslik. Kíméljetek meg bennünket ama pironságtól, mellybe a kormány előtt állanánk, ha vérengzéssel szennyeznétek be első fellépésünket; — azon roszakaratuak rágalmától, kik reánk háritnák a polgári vér iszonyát. Ne adjatok elleneinknek kár örömre alkalmat, kik azt hiszik, mi kormányozni, s a nép nem képes rendet [szerezni]* tartani, s ezért a szabadságra éretleneknek gúnyolnak. Én bízom bennetek! Ti értelmes polgárok tudtok lenni. Ezt kívánja a haza! (Éljen!) Szabadság! (Éljen!) - Én is azt mondom — éljen! Adja ég, hogy holnap illyenkor rendben menvén a támadásra, az a tüz, melly ma lepett meg titeket, holnap az ellenségen mutatkozzék, s a nemzeti lobogó, mint a megye több falvai tornyán, mielőbb a Székváros falain lobogjon! (Adja Isten!)" Eztán bemenvén a terembe, még kün némi zaj hallatszott, de olly tanácskozás szerű, nem kicsapongó. — G. fivérem könnyebben érzé magát, környezete még mindég félt a következéstől, miglen bejövén a nép elő kolomposai elő adták, hogy egy feltétel alatt nincs mit félni, ha T[allián] G[ábor] kiada-