Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

működésemet koronázandja. Berándulék még Somogyvárra s vidékére is, hol a hegyek közzül egy szónoklatomra, mellyet hajnalba az egyház előtt 30-dik april. tarték, tódult a nép utánam, a nagyobb tömeghez csatlakozandó. Az öreglaki töltésen egy ismerős egyénnel furcsa találkozásom volt, ez Gr. Festetich, Pestről bizonyos ürügy alatt elsurrant Követ volt, ki látva a derűt, segédkezeket s csatlakozást ajánlott (máskor ugy fen horda pipáját, mint büdös aristocratához illik), én pedig egész naivsággal válaszolám, miszerént én egy olly hazafinak, 196J mint a gróf, ki nehéz napokban a magyar országgyűlést elhagyta, segélyét nem használ/hatom. Erre ezen ur, mint kinek orra vérzik, szekere rúdját a félvér angolakkal sebesen más felé forditá. Az öreglaki útról annak átellenében délre fekvő erdejébe vonulván szép, már ekkor 7 ezernyi tömegemmel, megütközve értem egy fiatal embertől a népből, miszerént visszajövöbe gondjuk lesz NN. pincéjére, sat. Ezen és hasonló kis körbeni suttogás által netalán ferde irányú konkolykodók szándokáról értesülve, a még puszta eszmébeni tervnek elejét venni jónak látva, tudtokra adám a megállított tömegbelieknek, miként az én népvezéri szerepem minélküli feltétele azon törvényes rendel párosult maguk viseletétől függ, melly mások személy s vagyon biztonságukon alapul. Én vagyok, mondám, felelős a magyar kormány előtt, s komolyan felszóllitám, hogy felszabaditói szent czélom ugy hozván magával, a netalán rendbontók ellenébe legszigorúbb szabályt alkalmazandók. Erre az illető helységek vénei s elöljárói kezességet nyújtva falubelijeik illő magukviseletéről, utunkat folytatók Fájsz felé, mellynek erdejében e helység tulajdonosa Kunt Vince egy küldönce által, azon esetre, ha ugy nem járna velem, mint Gr. F[estetic]h, csatlakozását nyilvánittatá. Én loyalis bánásmódomról biztosítván (bár ő is oda hagyá az országgyűlést emiitett collegájával), közzénk jött, s erdejében hálni, mit ugyan ugy sem kértünk volna, a népnek engedelmet adott. Mig én s alvezérim a tömegei kellő rendben tartók, éppen velők arról beszélgeténk, mit csinál a kis ember, elért e Korpádra vagy Sárdi erdőbe; egyszerre egy lovas ifjú terem [97] előttem, épp tőle levelet hozva, mellynek tartalma vala: / „Kedves bátyám! Én Isten segítségével tekintélyes sereggel, mintegy 10000, Nbajomba érkezvén, olly véletlen baj adta magát elő, melly feltett célomat mesemisitéssel fenyegeti; miért is honfiúi ugy mint testvéri bizalommal kérlek, jelen soraim vételével rögtön jöjj hozzánk, hogy ismert belátásodat igénybe vehessem. Elvárlak, Isten veletek!" Gondolható, minő meglepetést okoztak e sorok, miknek következté-ben nem késtem Berzsenyi Farkas és testvére Antal, ugy Lipcsey s Gálovics barátim vezényletökre bizni a népet, mig testvérem s serege meglátogatásából, még ez éjjel vissza térendek. NBajomba, táboromtól 2 órányira hajtatván, szomorúan kelle tapasztalnom azon aggodalmat, melly minden ugy nevezett honoratior, sőt ismert merészségű fivérem arczán ült; ezen leginkább megütődtem, miglen meggyőződéin, miként gyáva környezete félemlité el, biztosítván arról, miként illy rendetlen tömeggel mészárszékre igen, de nemes sükerre nem számithat. Az eset ez vala: Mint tudjuk az előzményekből, öcsém még szolgabiró korában, egy közbirtokos társa - Tallián Gáborral, ki mindenbe szerété magát bemártani, azelőtt viszályba levén, ez a felkelt néphez csatlakozott, melly gyűlölte őt az emlitettem okból, sőt mivel azon gyanú szállá meg őket, mintha ő lett volna Jalasics testvérem elleni kéme, ki kezére játszani akarta, s utána leskelődött. Mi igaz volt e tényben, lelkiismerete számoljon róla. Annyi bizonyos, hogy megjelenése olly zavart szült az addig rendes magaviseletű tömegben, hogy előle testvéremnek, saját személye kockáztatásával alig sikerült fedezni, s a zavarba egy szoba rejtekébe bujtatni. Kihalgatám őket! — Volt rémület, vész [981 jóslat! Ne vegye senki / dicsekvésnek, midőn a történetnek tartozó igazsággal kimondom, miszerint közvetítő tanácsom menté meg az ügyet, ugyanis a rémes uracsoknak véleményöket tettleg, nemcsak szóval megcáfolva, s nyilvánítva, hogy én saját népemmel is képesnek érzem magamat az ellen támadására, legelsöbb a nép véneit hivatám be, kikbe bizalmuk öszpontosul. Felkér-