Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

regényesebbnek látszék a vidék fokonként, mi az utas fáradtságát is enyhítni képes. Hlyen volt Nágocs, egy antik egyházú, ó szabású hegyek s erdőkkel környezett mezőváros, mellynek mint Tolna megye nagyobb részének szinte sváb lakosai közt magyar ajkú is találkozik. Reánk nézve annyiból emlékezetes, hogy ennek szelídebb kinézésű s eddigieknél kellemesb fekvésű határába beléptünkkor egy keresztfa oldalára függesztők fel az első túladunai néphez szólló proclamatiót, mit a többi követett. A néphirdetmények - bár imitt amott - elhintése után utazásunk nagyobb figyelmet ébresztett, mit az emberek arcáról leolvasható élénkség, tudvágy árult el. Utunkat már harmad napig folytatván déli irányban, falvakat lehetőleg kikerülve, este felé a baranyai Mecset oldalába másztunk, melly hegy éji szállásunkul igen alkalmas lett volna. Kablárt két legénnyel a [87] legközelebbi helységbe / küldvén élelmi szerekért, kedves meglepetés volt, midőn küldönczünket Vément magyar faluból 60 főből álló lelkes magyar emberekkel vissza jőni megrakottan tapasztaltuk, ajándokukat Bencze János birájuk hazafias üdvezlő beszéde kiséretében, mellyre illően válaszolók, elfogadván, — őket honi ügyeink fordulatáról, czélunkról, melly az ő rabláncaik széttörését is foganatosítandó leend, ha ég ugy akarja, felvilágosítván, a szent ügy iránti buzgalmat, mint lelkes magyaroknak lelkükre köténk. Elénk társalgással telt el néhány óra. Egyszerre az égi testek fénye tünedezni, az ég boltozatja homályosodni kezd, mi e rengetegben éji időben sajátságos jelenetet mutatott. Ezt egy omló zápor köveié. A derék bíró tanácsára mi sem kétkedénk fel szedni sátorfáinkat, s az ő s társai kalauzolása mellett Vféménd]* faluba indulánk, de képzelni lehet milly veszély közt, ha elmondom, miként az ösvény keskeny s mellette [mély]* vízmosásos gödrök s mélységek tátongtak, mellybe belé csúszni fél tenyérnyi eltéréstől függött. Eggyenként lassú tapogatódzó léptekkel egymás után mentünk tehát, miglen vendégszerető véreink s családuk szívességük, egyszerű hajlékaikban enyhelyet nyújtott, s tűzhelyeiknél gyermekeikkel eggyütt átázott ruháinkat kifacsarva szárítgaták. Kossuth neve előttük mint szabaditóé hangzott, de van e, s volt e egy legkissebb gunyhó e haza terén, a pásztorok viskóit is ide értve, hova az ő népszerűségének varázs ereje be ne hatott volna? Vémend magyar faluból viradatkor újult erővel kiindulván [88] mintegy 37 főből álló csapatunkal azon irányban igyeke/zénk előhaladni, melly Baranya déli határát Tolnától elválasztván, Somogyal nyugot felé összesarkallik. Eztán Tolna hegyek közti érdekes lapályán haladván át egyenes vonalban, a Kapós folyam hidján léptünk ál, mellynek báró Beszédes Jósef hazafias küzdelme után s általa szabályozott kies kaszálókká varázsolt rélségén végig tekintve, hazafi hálával emlékezénk a derék [nagy]* elsó' magyar vizmérnökröl, ki a helyett, hogy széles tudományán magának külföldön szerzett volna kincsekel, dacolva eló'iléleteivel s méllallanságival - még akkor nyakas szabadalmazott polgártársainak, néhány jobbakkal, hona anyagi jobblétére annyit áldozott! Mintegy 75.000 hold posványt kiszárítván Tolna s Somogyban; hát a Fejér megyei Sárviz, szinte halhatatlan. Ez ut Sásd táján voll. G. fivérem a tájékozásnak fő mestere volt, s ha az általa tanácsolt uton haladunk, néhány mérföldet nyerénk meg; de Kablár útmutatása oda ütött ki, hogy Pécshez, melly 150U Osztrák katonával rakatott meg, s igy veszélyünkhez közel, óhajtott határ vonalunktól ellenben távolabb esénk, s ez Kablár iránt, ki az osztrákoktól jöve át, gyanút költött, ugy hogy titkos kémnek tartván embereink, lépéseire ezentúl figyelöbbek lettünk. Vissza igazodván a valódi útirányba, Somogy erdőségei hozzánk mind inkább, mint mi azokhoz, közeledtünk, miglen e nap esti 10 órájára az ugy nevezett határ csárdához, melly Tolnát Baranyától választja el, szerencsésen eljutánk. Itt egy sváb, de magyarul is beszélni tudó molnárhoz szállottunk 4-en, közvitézeink a csárdában foglalván nyughelyet. Az öreg molnár gazda rendkívüli, de némi félelem s örömmel párosult irántunki szívessége különösen lepett meg, kivált engem, kivel majd mindenét megosztani kívánta. Feltűnő volt czim s bánásmódra nézvei megkülömböztetésem — de a mese nem sokára megfejtve lön. Fivérem t.i., kit a molnár félre hitt, értésemre adá, miszerint az öreg