Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
7 ezerből álló serege annyira szétszóratott, hogy bár az ellen aránylag két annyit veszte, sergének fele alig maradt, maga is személyes bátorsága által szabadult meg. S Görgei, ki itt lön elsőbb árulóvá, vezértársát a fehérvári sikról nevetve nyugodt egykedvűséggel nézé, mondva: „Jetzt lauft der kadett Percei."* E szerencsétlenség hirére, melly 848 December vég napjaiban történt, általános zavar lepé meg az országgyűlést s hivatal testületet, s még ekkor éjjel összeszedve sátorfáját, vaspályán megkezdé az indulót, az előre K[ossuth] tervénél fogva jelelt magyar tős gyökeres város, Debrecen kebelébe. A költözködés sokáig tartott, ugy hogy ha az ellenfél ezt előre tudja, aligha e nemzetcsaládi költözésnek nehéz akadályt nem gördit elejbe. Azon vonaton, mellyen én másnap mentem, lehetlen vala azon gondolatra jutnom, hogy a gőzkocsi kapitány áruló szándékban nem jártatja eszét, ugyan is jókor reggeltől alig tudtunk rákmászva [Szónokig]* előhaladni, ki minket Vác feléi irányba vontatott mind addig, mig kifogyva türelmünkből golyó és kardali fenyegetés folytán juttatott késő estvére Szolnokba, kitűzött állomásunk helyére. Milly levert[66] ség uralkodott itt mindenki arcán, képzel/ni lehet, e kevés szó mindent kifejez, mit a vagonon velünk utazott lelkes Ábrányi Emilnő mondott: „Illy uj évet, minőbe a mi forradalmunk részesül, elleneinknek se adjon az Ég" - Hát a hideg, melly utóbb a hortobágyi síkon előfogott, olly zordon volt, hogy legényemnek keze, Titus öcsémnek, kinek pesti hadi tanpályáját ez esemény szinte megszakitá, fülei fagytak meg. Debrecenbe jutván a magyar kormány s annak azon testülelei, kik jobbnak nem láták bátra maradni - K[ossuth] Lfajos] lelkes beköszöntő beszédet tárta a város polgáraihoz, mellybe a kormányt s annak egyes testületit magyar vendég szeretetükbe ajánlá. De e hentes város mennyire nem felelt meg várakozásunknak, onnét gondolható, hogy ollyan kis szobaért, mellyben egy tót deák is széken ülve sétálhatott, messze a belvárostól, 25-30 pengő forintot havonként nem átallott venni. Én, miután főnököm s osztálya NVáradra tétetett át, az országgyűléstől elmaradni nem akarva, itt maradtam, s a helybeli Tér parancsnok Ásbóth őrnagynál, mint segéd alkalmaztatván, Titus öcsémmel elszakadva anyai családomtól, az illy napi dijból éltünk takarékosan, de nem fukarul. Ásbótot hivatalában Szentpályi váltván fel, bár az egész bureaut én rendezem, nem csak hálátlan volt irántam, de előléptetésem gátlására, holmi puskapor elöl megugrott tiszteket tolt élőmbe, mi okul szolgált lehetőleg tőle megszabadulni. Ki a debreceni magyar országgyűlést végig nézte s halgatta, alig talált abban vigaszt jövőre vagy lelki megnyugtatást ügyeink kedvező folyamára nézve. Elsőben is feltűnt, hogy legkitűnőbb fiai közzül soknak helye üresen találtatott, illy en volt Szentkirályié, ifj. Pázmándyé s többeké. Mások különféle ürügy alatt felszedve jó öszveg pénzt, mint gr. Festetich Miklós / [67] a nélkül, hogy beszámoltak volna sáfárkodásukkal, örök bucsut vőnek. De hisz, hát a nemzet nagy reményű nádora, István, nem elhagyá e vészben ama nemzetet, mellynek minden reménye benne öszpontosult? - Melly őt határtalan bizalommal átkarolá! A példák hatnak, ezt követék sokan, s midőn hirlék, miszerént a hon [ügye]*hadi szerencséje kedvezőbb fordulatot vön, elö bújtak odvaikból, s engesztelődni kész konnányunk kezei közé vetek magokat, hisz jól tudák, hogy K[ossuth] jó szivü, nagy lelkű, minden, csak forradalmi ember nem. Feltűnő volt ama viszály is, melly az itteni lapok közt ugy mint egyes szereplök közt felüté fejét. A hirlapirók fondorkodási Csernátonit lelépni kényszeritvén, lelke a journalisticának kiholt. Ugy látszott, mintha az ellen fizetett zsoldosaivá váltak volna, hogy viszály szitás s kormányi tervek kidobolása által, az ellen győzelmét elő mozditsák. A kormány tagjai egy* Most fut Perczel kadét.
