Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

ken át megtartott, ez érzést a halál fájdalma kárpótlására elégnek hiszem, ismét mondjuk: hazáért, szabadságért édes a halál. Megérkezvén a futár, rendes menetbe meginditám népemet, de mivel önmagamnak is kedvem volt, a parancsolt rendes menet sebessé vált, sem én, sem népem fontolva haladni nem akarva. Bemegyünk a városba, hol az öregek kün pityeregvén, vigasztalásukra a közemberek közzül egyik ezt, másik amaz élcet hozta fel. Végigjárva az utszákat, sehol [már]* ellenséget nem találva, a Kis Kanizsa közti térre mentünk, hol borzasztó embercsoport volt, alig voltunk képesek előnyomulni. Vidos nemzetőri tábornok vezénylete alatt 20 ezernyi ember pontositatott össze. A csatából nekünk rész alig jutott. Vasi nemzetőrök kezdek meg a csatát, egynehány fogolyal s egy olly nagy holttal kelle megelégülnünk, milly marha kiterjedésűt életemben soha nem láttam. Ezen szörnyeteget legalább 40 ember verte le, bevitetvén 8 emberrel, számtalan nehéz sebei dacára még 24 óráig élt. Általában horvátok 150 embert — kik közzül, a még reggel csatát kezdett Kiskanizsai lelkes asszonyok a piacon 50 főt vertek le - vesztettek s egy pár kis ágyút. Besötétedvén a csata más/nap folytattatni |55j határoztatott. E nap estvéje [örvendetes]* kedves jelenettel örvendczteté meg a városi néptömeget. Szokatlan zaj s kiáltások hangzottak, kimenvén az útszára látjuk, hogy ott egy század huszárság lépdel, lovaik kantárját a Generális Vidos szállása felé tartván s a meglepetett nép örömrivalgó — éljen! - kiáltásaikkal kisérvék; vezérök egy derék káplár vala, ki az emiitettem lak előtt e szavakat monda: „Méltóságos Generális uram! Mi Olasz honból, magyarán mondva, megszöktünk a németek közzül, nem azért, mintha a puskapor szagától megijedtünk volna, hanem azért, mert hát meghallottuk, hogy kedves hazánk veszedelembe van, s ugy gondoltuk, minden becsületes katona előtt első a maga hazája (harsogó éljenzések!). Igaz, hogy 3-szor kelle kivágni magunkat egy kis bajból, 3 cimboránk ott is hagyta fogát, az is igaz, hog}' elfáradtunk, szomjasak, éhesek is vagyunk, de ez csak tűrhető, de bezzeg szegény lovaink 3-ad nap óta ugy éltek, mint Toldy Miklós lova. Ezekről tessék olly rendelést tenni először is, hog}' jó Kovártéljuk s elég szénájuk, abrakjok legyen!" — Erre a fővezér alkalmilag helyes választ adván, Ígérete szerént rögtön rendelést tön, hogy a derék vitézek se maguk, se lovaik szükséget ne szenvedjenek. A városi polgárság olly ragaszkodással volt, hogy szerencsés volt, ki mentéje uját megfogva, valamellyiket megnyerhette. Mi is örültünk, mert éppen lovasságra vala nagy szükségünk. Másnap folytattatok a harckészület, de tettleg semmi sikert nem eredményezett, mert Nugent délfelé vonulva még előtte való nap, estve — hátráló seregével, miután néhány falut maga után lángba borított, Légrád táján a Dráván átiramlott, s csak majd vevők észre Vidos hadi tapintatlanságát, midőn látók a lapályos hely szinén, miként az Ellen ágyúi a megtámadtatás napján a sárban háltak; másnap vitettek el onnét nagy bajjal, holott nyomon üldöztetve kezünkbe ejtheténk vala. „Jó alispány, de nem jó hadvezér" volt. [Jelasich betörése Az olmuci manifestum Jelasichra nézve, hogy Camarillai cselfogás volt, mint előre láták, csakugyan valósult, ugyanis]* / Jelasich előre látott betörése következtében, miután, mint felyebb említem Teleky Ádám [56] politikai baklövése is a nemzeti erőt tétleníté, a Nemzetőrség a Dráva melléki megyékben feleslegessé vált s feloszlattatott. [de a honvédelmi készület annál szükségesebbé vált]* De nem válhatok meg attól a nélkül, hogy egy hős agg táblabíró tettét, mint fényes példáját a bátorság s honszeretetnek, a történelem számára meg ne mentsem, melly abból áll: hogy egy vasárnap G-ról, saját lakából az isteni tiszteletre Stephaics Gáspár, Sfomogy] megye hajdan igazságszeretetéről ismeretes főszolgabirája s táblabírája a szomszéd Marcali Mezővárosba menvén, meglát a piacon szekerén ülve, bámész népcsoporttól környezett 24 horvát szökevény katonát - előfutárok lehettek ama sok szerencsétlen szökencekböl, kiknek társai a Somogyi és