Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

gondolta még ekkor, hogy az ennek közelében eső Pákozdi térség legyen azon mozgalom egykori színhelye, mellyek tanúi valánk, midőn Jellasich a bécsi ármányos Camarilla sugallatára, békés hazánkat az erőszakkal katonákká rögtönzött horvát népcsordával, királyi megerősítése után törvényeinknek, igaztalan haddal meg támadván, a testvér nemzetiség közti százados eggyetértést - holott alkotmánya jótéteit reájok is ki árasztá a magyar nemzet, átkos viszályba keverje, vérbe merítse — de hisz a győzelem itt a magyar igaz ügy részére hajolván, Jelasics s rabló bandája 3 napi fegyver szünet ürügye alatt, Bécs felé megszökött. Utunkat folytatván, kellemesen léptének meg a Sz.fehérvári Szöllökbeni csinos épületek - s ezekről régi idők viharaival megküzdve, fenálló, ős magyar királyaink egykori Koronázási s temetkező helyük, a fényes tornyaival s [nagyj* épületekkel büszkélkedő Fehérvár, mellynek sikját annyi vér boritá! A Szöllöhegyekről lepillantani már élvezetdus látvány vala, - hát midőn a hónába idegen be megy e történeti emlékekben gadag ős város sorompóin, szépen rendezett, bár nem uj izletü de szép házait, tágas piacait szemléli, keblét bus komoly édes érzések lepik meg, már csak azért is, mert e ma olly vegyes nemzetü országnak, benne valódi törzs képét látja. [30] innét Csikváron át ismét kies kilátású térség nyilik / Fehérmegye azon szép vidékén, honnét Gr. Batthyány Polgárdi szép kastélya s ország útra ki nyiló virányos kerté gyönyörködteti a fasorok árnyai közt utazókat. Kinek hajlama s értelme gazdászati szempontból indul ki, rendezett, okszerű gazdászatnak is lehet itt, mint majd mindenütt Tul a Dunán bámuló szemtanuja. Alföldi uraimnak szemük szájuk megállott — hogy is ne! Nem kérkedhetik e táj az alföldhez hasonló buja termésű földekkel, itt a bőségben azért övé [csak]* aránylag az elsőség, mellyre népeit a szorgalom, munka segíté - nem lát itt a szem tágas puszták rónáin legelő söréket hizni, de itt a helyet talál mivelt barázdákat, pompás gazdasági épületeket, itt olt istállózást, szép gulyákat, nemesített fajú méneseket, sok és finom juhokat, tág csűröket s telt élettárakat. Éjszakára Veszprém megye Lepsény nevű faluja térségén át, honnét messziről kéklének egy felül Somogy, más felül Zala bérc-láncai, Somogy és Veszprém határvonó falvára Siófokra jutánk. Setét levén, a Balatont testi szemeinkel látni szerencsénk nem lehete, de annál nagyobb bámulatot szült a kísérőkben s kedves kis menyaszonyomban az a vad morajjal zugó hangulat, melly a fülekbe hatott, - nem tudák meg magyarázni e magyar tenger tövébe épült fogadó falai közt, mi állat lehet az, melly illy szokatlan zúgást hangoztat ? A Balaton ez, uraim, szóllék, melly mint bősz állat, melly az üldözök ellen rohan, szokta gyakran mulattatni, meglepni vagy félemlitni partjainál az utasokat. [31] Másnap jókor felkelve, mintha uj világ nyílt volna / előttünk, gyönyör élvünk minden eddig látottakat felyül mult. A tegnap esthajnalán csak árnyban távolról látszott festői kép minden lépten, részletben s általános alakban mint valóság tünt elő. Az egészet leirni hosszas lenne - kiemelendő a szépségek koronájául Balaton jobb oldalán egy magas Sziget tetőben az egész vidékre büszkén lenéző történeti emlékű Tihany, — ama magyar elyzeumi pont, mellynél szebbet sem Itália Comoja, sem Svájt/ Genfi tó vidéke nem mutat fel — de hisz ez nem látva is mindenki előtt a tollamnál költöiebb rajzokból ismeretes - valamint az ettől Keletre eső honi paradicsom, [mellyet]* Jókaynk szerént ujabban is élénk luven festett magyar Tempe — Balatonfüredet értem. Én az olasz költőként „sajnálom a boldogtalant, ki a természet szépségeit hidegen nézheti a nélkül, hogy szemeibe a hála künyüi rezegnének." Másnap S[omogy] megye belseje felé haladánk, mindenütt változatos szépségeivel vidéknek, és az ezen pazarul el hintett természet bájainak találkozván. Ninám, kinek az anyai kebeltől messze távollét fájdalma szerelmi érzelme dacára is könyük [csalt szent]* harmatát gyöngyözé szemeibe, az elragadó bájokkal ömledező kies táj szépségeiben annyi élvet talált, hogy vigaszomra kevéssé lön szorulva.