Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Márcziustól Novemberig itt lakok, S egészsz nyáronn kapállok, locsolgatok, Tisztogatom a gyomtól a veteményt, Hog}' ha száraz, locsolgatom a tövét, Míg hideg van, be futom a kájhámat, S irodának használom a szobámat. És ha meleg van akkor is úgy teszek, A hűvösönn írogatok verseket. Kis lakomat virágok veszik körűi, És azoknak még a lelkem is örül. Nekem a virág testi, és lelki kincs! S locsolgatom őket mikor eső nincs, Meljért nekem azok hála jeléül, Illatoznak, virágoznak interúl. Ha meg halok, tudom hogy meg siratnak, Mert iljen ápolóra többé nem kapnak, S idő előtt meg sárgul zöld levelek, Nem várják be, miként eddig — a deret. Száraz szemmel tekintenek az égre, Meg fonnyadnak és ki száradnak végre. S virág nélkül, árvánn marad kis lakom. És azt csak nem bizonyosra mondhatom. Ezek miket itt le írtam bár mind szép; De csak oljan monológ s eszme játék, Ittenn fog következni a fő dolog: Testem temessétek el ha meg halok, Temessétek el — mondom - de egygyszerűnn, Mert hullára pazarolni vétek - bűn. Inget gatyát adjatok rá ólcskákat A jobbakat hagyjátok magatoknak. Ne kölesetek gyász kelmékre, S ne tegyétek ki testemet szemlére, Mint mustrát mutatóba: Zárjátok koporsóba. Tegyétek ki egygy üres kamarába, Had legyen ott míg el készül a háza. Ne bámulja senki azt a testet ott, Kit életében már anyit láthatott, Hogy tán meg is unta már A sok kocza szó szátyár.