Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

A két Pannát mért ette rám a fene? De ha ette ezutánn is had egye! Az egygyike: kinek a neve Janó, Reszelje meg mint a mákot, A két vén gyatra virágot. Csak kaczagni és szó hajtani való, Ha más beszél, oljan fajta ő nagyokat kaczczant rajta, Hogy könnybe lábad a szeme, Kár, hogy még látni tud vele! A vén Szőkét meg sirathatja Rájner, Mert kevesebb sligoviczája fogy el; Szegény fi ja bajosann siratja meg, — Mivel csak nem nullát hágy rá az öreg, Mert azt beszélgetik rólla, hogy tán — Húszon öt forintos föld ment le a torkánn! Jó lett volna a fijának - ha annak, Csak egygy negyed része is ha rá marad! Vén már a tékozló apa, Már nem soká ásó, kapa Kell ki meg ássa a sírját, Hol pondrók eszik meg zsírját. Ezt írom az épitánfiumára: Itten nyugszik huszonöt főid ára. Nem tudom, hogy mi történik még velem A míg éltet az isteni kegyelem; De azt igen - hogy meg kell halni egyszer; De hogy mikor - azt nem tudja az ember. Jöjjön tehát bár mikor is a halál, Engem az útra mindég készenn talál. Bár vén vagyok, élni még is szeretek, Nem untam még nagyonn meg az életet, Mert hála Istennek! egésségem jó van, És kenyerem, Szalonnám is elég van, Jól esik az étel, ital és álom, S itt magamat a kertben jól találom.