Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Imre nagyonn jó fijú volna; de ám Felesége nagyonn is kap a potyánn, A szegény férje nem lehet gazda ott, Mert Rebeka viseli a kalapot! S Rebust és az apját - az ebugatta, Az a vén pálinka tonna izgatta. Mert azt monda nekik, hogy az a raj Volt az övék, kit be fogtam Lajossal; De már ere én is meg boszszankodtam; S a vén ripszelt — s őket jól öszsze szidtam, El mondtam őket mindennek, csak jónak nem, Anyira fel boszszantottak ők engem. A vén Szőkét pokolba útasítám, S Fülekinek is kerekenn meg mondám: Hogy az ötven forintomat adja meg, Meljet most adtam neki leg közelebb, Mivel szegény feleségét meg szántam, Mert azt gyakrann saját szememmel láttam: Hog)' a szomszédból czepelte a vizet, S a jó tettemért az isten majd meg fizet. És Füleki azt mohonn fel markolta, S azonnal téglát és nádat vett rajta. Kutat csinált, s a házát meg duggatta, Meljet jól tud mind az egészsz családja, De azt ő maga sem tagadta el: Azt monda, hogy meg adja, csak várjam el, Addig míg azt meg adhatja az interessel, — Még ha takarékból venne is fel, — S húszon ötöt már meg adott belőlle, A többit maljd meg adja jövőre. Én azt nem kértem volna tőlle meg soha sem, Hoav ha a rajért azt nem teszi velem Éltében én annyi jót tettem vele, Hogy száz rajt is meg ért volna a fele, Annyira hitt egygy vén gyatra szavának, Mint hajdan egy király Sankapannának Volt neki is Sankapannája kettőMind egygyiket verje meg a teremtő! De még is ők voltak hibások ez okra, Hogy miért halgattak a szavokra, Rébék leányának és Fülekinek E tettökért le ment előttem becsek.