Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Meg tisztítva, széjjel mértük áztat ott, És az én részem haza hozták leg ott! S mázsa számra - a hogy a zsidó kérte — Oda adtam: s húsz forint esett érte! S fel számítva a be vételt, ki adást Csak könnyedénn - nem számítva egygyet, mást, Csak könnyedénn — mondom - és ki derűié: Hogy a hal ebéd mennyiben kerűle. — Summa, summárum pontban: száz ötven forintomba. Fel fogadtam, hogy olj döre nem leszek, És oljan drága halat nem eszek! S aztán mindjárt, hogy ettől meg szabadultam, Azonnal a költözködéshez fogtam, Mert Szántót már még látni sem szerettem, A költözködéssel azért sijettem. A holmim egygy részét hogy öszsze szedtem, Csak Füleki komáméknál vitettem Oljan szándékkal, hogy ott fogok telelni, S a kertben csak majd tavaszszal megyek ki! A többit a kertben vittük egyenest, — Ezenn okból fogadtam két szekerest. — Mikor az utolsó vitel fel volt pakolva, Egygy karszékem bent volt még a pitarba, S éppenn azért mentem volna be fele; De áztat Kata már hozta ki fele. Mikor aztal a kezéből el vettem, A mint ott a pak tetejénn fent ültem, Mondám neki, hogy várj csak egy keveset! Egygy beszélni valóm van még veled. Tudod é? hogy mikor ide jöttem lakni egybe Három száz forintot adtam a kezedbe! Hogy annak a kamatjáért sütői, s mosol rám, S én mostann el megyek, de azért ám Azt még ezutánn meg teheted, - ha akarod - de Csak úgy ha a tisztámat hetenként ki hozod a kertbe. Ere ő azt monda, hogy a sütést mosást megteszi, - de Ő bizon nem hozza ki a kertbe! Na ha te nem hozod, maljd ki hozza más, A ki nem leszsz olj roszsz gyalog és finnyás! Te pedig kedves húgom - mondám neki: A három száz forintomat fizesd ki!