Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

De csak alig hogy a beszédhez kezdett: Felesége is mindjárt be érkezett s az elpirult, mikor engem megláta - s beszélgetni kezdtek, egymást fel váltva: Anynyi volt ott az ezt mondta, azt mondta, Az ügyed csak mosojogva halgatta! Zsófi aszszony még áztat is fel hozta, Hogy meg esküsznek már az ötven forintra. - Én azt mondtam, hogy már el késtek vele, nincs szükségem itt tovább az esküre! Most már látom, hogy készek lennétek s egygy darab máléért is meg esküdnétek: Te iljen-oljan... nincs nektek lelketek! Csak szuszsz és pára lakozik bennetek. Végre aztán megszóllak az ügyvéd is, Hogy elég volt már a beszéd, még sokis. Nem azért hívattam ide magokat, Hogy itt újfent tovább alkudozzanak! hanem azért, hogy fizessenek, És ha — nem - akkor dolgokra mehetnek! Én az ügyet törvény elé bocsátom — Ha nem akarnak fizetni — mint látom. Nem szóltak semmit, csak néztek egymásra, S ki mentek a szobából a konyhába, És csak hamar be jöve Balázs maga, S három — százas bankó volt a markába, Azt le tette az ügyvéd asztalára. Ki ösmervén az ilj ügyben az ösvényt, Oda adta neki a kötelezvényt! Azzal el ment; de ez alig lélegzett. S talán azt sem mondta, hogy be fellegzett! így adta meg, pénzemet a jó Balázs, - Ette volna meg a fejét a darázs! Ott veszett nálla egygy jó foszni deszkám, s két véka renczém, és egygy köböl búzái Kérettem tőlle, egygy emberrel; de Azt izente tőlle, hogy pereljem be! S én azt mondám: perelje be a manó! Had boldoguljon vele a nagy — tahó! Vége a hatodik év tizednek.