Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
VÉGH BÁLINT: Saját életiratom
De Lajos csak harapott, szúrt És a mellett harapott, szúrt — A vevővel csak úgyfélvállról beszélt! Mint a kinek esze vándorolni tért! Ezer két száz forinton már kérték — s az becsűlletes ár mérték! Én megelégettem volna öttel belőlle; De ő a hét százat még keveselte! Pedig csak is száz forint volt a porta, meljet vett hozzá az ebhorta! — Szóval, kötekedésből ment az egészsz! Ette volna meg a fejét a penész. — Végre meg vett tőllem felerészt egygy fiú, Ki becsűlletes ember volt nem hiú. Ez a fijú az egészszet is kérte — Az ezer két százat — meg ígérte. S én mostann csak daczból is oda adtam [A/53] fele részt, Neki négy száz ötvenért: Mert Lajos még annyit sem adott érte, Csak is négy száz negyven forinton kérte! A fijú az apjával jött hozzám, valóban, És száz forintot adott foglalóban! — Lajost is be hívatták, és fel kérték: Hogy az egészszet meg veszik — mint kérték; De ő bizon nem engedett akkor sem Az ezer három százból egygy fillért sem! Okosnak tartá magát - s ezt hitte el: Hogy a százast, én csak cselből vettem fel. Mert azt mondta egygy embernek - tudom jól! Hogy: ő nem fél az olj féle mókustól! És még is félt - mikor meg hallotta azt: Hogy már be íratni megyünk, a házat. S a járás bírósághoz fel jött, és ott: A fiúval perolált, és osztozott: Csak azért vetted meg, monda neki: hogy engem onnan végre is marhass ki! Végre aztán az ügyvéd monda: hogy hagyják el — Mert nem czivódásra való az helj! Hiszen Uram! mond a fiju — én át engedem neki - Van eladó ház elég — én tudok házat venni:
