Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Itt is igyekeztem tőlle meg válni, S tőllem távol, külön akolban zárni: Mert meg untam, testemben és lelkemben! Nem bánnám ha elment volna Szebenbe - Meg böjtölöm a míg élek a napot: Meljenn tőllem el költözött, s ott hagyott! — De nem eléglé meg a sors a csapást; Nem lehetett meg pihenni: hozott mást! Hasztalan tűrtem a Lajos feleségének: Mert nem tudott parancsolni nyelvének! S egyszer a szó annyira ment közöttünk — Hogy: azonnal Külön kenyéren lettünk! S mással süttetem, mosattam; azutánn — És az nekik jő is vala igazánn; De nemnem jól volt ám nekem: Hogy a háznak semmi hasznát se vegyem! Hogy én a ház fél végében csak lakjak — És mással süttessek, mosassak, Bár az öt száz forint kamatjának rendesen Feléért is meg tették azt szívesen. En tehát: azt gondolám végre: Hogy a magam részét Ki adom bérbe; De át láttam azt is éppenn, Hogyha ők nem akarják: Mert a kártyát Úgy kavarják, — Úgy intézik kötekedve, Hogy el menjen a bérlőknek a kedve. Végre azt mondtam Lajosnak, hogy hát Fizesse ki az enyémért fele árt! Ere azt felelte: hogy nincsen pénze — Nem akarta! És nyögés lett a vége. - Azt mondta: Hogy neki úgysem kell! Hanem inkább az egészszet adjuk el. Ki puplikáltattuk hát: hogy el adó; De vevő sem akadt magyar, sem zsidó: mert az árát annyira fel tekerte: Hogy a vevő csak az órát tekerte. Mivel az ár felett ő dirigált, Mert a dolog Közöttünk — így állt: Hogy a portához Ő vett egygy keveset: Melj ottan éppen a mezsgyében esett! s úgy akarta, hogy az is menjen vele: Mert azután a másnak nem kellene! A közösért meg adták volna azt az árt, A hogy vettük, s nem vallottunk volna kárt!