Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Nem kell azt puplikáltatni - monda ő, Meg veszi Nyitrai János: a Kása vő! Azt mondta egy embernek: hogy szeretné, És hogyha eladó lenne meg venné; Jól van hé: de jobb leszsz közhírré tenni, Nem muszájj annak árát hirdetni. — Ha kérdeni találná is valaki — Ezer háromszázra kell azt mon[d]ani! És más nap el jött Nyitrai, még reggel: Még pedig a kedves feleségével: S mikor Balázs azt meg látta, Azonnal be jött utánna S azt monda: hogy János az ő szavára Úgy jött el, hogy Ezer két száz az ára! Azt mondtad hé? azt bizon nem jól tetted! Ember volnál már, és még sincsen eszed; De ha azt mondtad - hát nekem úgy is jó, Tehát legyen ma annyiért eladó. Meg nézték a házat kívül és belőll, — És hogy az jó, meg győződtek a felőli; És Eszter aszszony csak áztat vitatta: Hogy ezer egygy százért adjuk oda S én azt mondám: hogy kell, vagy nem - jó De holnap már bajosann leszsz eladó! De a kis Kása csak beszélt szaporánn, De a férje meg szőllította koránn, Monda neki: hadd el már te kis kofa, Hisz ott a pénz nállad készenn, add oda. Ki fizették az egészsz árt egyszerre: Mert nem kellett mástól kérni interre! jó két árva került öszsze vaktába: Volt pénzök elég az árva kaszszába... A szerződést meg írtuk — és ere, Nekünk költözködni kellett egyszerre! Csak Balázsnak engedte meg tavaszig Nyitrai, hogy a vén házban lakhatik, falán ki voltak egygyezve előre — Én úgy hiszem! bár nem vontam kérdőre.