Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Ere aztán Oros Eszter ki mondta: Hogy a pendel azé — a ki, ki mosta! Kata s Martha egygyütt érthettek rólla, S szem le sütve — többet nem szólltak rólla. A szájokban vágta Eszter a kengyelt, S nem keresték aztán tovább a pendelt. Másnap el utazott Eszter, s Kata is el ment haza; Engem s Lajost, Balázsokkal ott hagya; Balázsék is be mentek a vén házban, Mivel hogy még akkor ott [lak]tak abban! Más nap reggel be jött Balázs, még koránn, És el kezdett beszélgetni fenn hangon és szaporánn Monda: hogy ő költözködik be fele, Az új háznak dél felőlli végébe ... Lajos pedig költözhetik egyszerre Akárhova, mert itt tovább nincs hejje! Jól van hé; de ha még akarunk élni — Alantabb hangonn is lehet beszélni; Lajosnak annyi helje van itten, mint neked Ezenn házba egygy vájugot sem tettetek! Hogy ha akkor mint ti: én is úgy teszek, Hogy ott hagyom, és magamnak keresek; Ügy nem kőtözködhetnél ma e házban, Gondolom örömest laknál a vén házban! Tudod hogy apánk nekem mit fogadott, Hogy a ház az enyém leszsz, csak ne hagygyam ott S szavát tudom meg is tartotta volna, De így is az enyém ennek ma fele, Csak a porta ment volna szét öt fele, E háznak fele azé lehet még ma is. — Azé lehet - nem csak ma, de holnap i&: A kinek azt én akarom ál adni, S magamhoz lak társul ide fogadni. Kata is jön, Lajos szivesenn marad, Ki fizeti a három száz forintodat — Hogy annyit kapnál, azt sem magadnak Köszönd, hanem az édes anyánk halálának,