Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

[71] előző napon Jelasics segítségére indított Vindisgréez Pestről, de mielőtt oda érkeztek volna, Jelasics meghátrált s nem találkozhattak vele s így Maglód fele akartak Pestre visza térni, de ott meg már egy magyar sereget megtelepedve találtak, most tehát Hatvan felé igyekeztek, hogy az ott lévő Síikhez csatlakozzanak, a hova Jelasics is húzódhatott, szóval ugy látszott, hogy Simonies ur nem felkeresni indult a magyar sereget, hanem kikerülni igyekezett, mert a mint Tóalmásnál értesült, hogy már Síiket is elkergették Hatvanból, egy kis flankebevegungot csinált és Dány felé húzódott, hova megérkezvén a falun tul, az Isaszegi erdők alján, éjjelre megszállott, honét egész éjjel hozzánk hallott a seregének a zsongása, a kókai szöllőkbe, hol én szakaszommal forposztoltam, honét legényemet beküldöttem Kókára egy forintal, hogy hozzon nekem egy jó darab kenyeret és szalonát, mivel ugy Combináltunk, hogy másnap mulhallanul találkozunk az előttünk elteiülő hegyes és erdős vidéken az ellenséggel, s így nemigen lehet kilátás az ebédfőzésre s így jó lesz valamit vinni a tarisznyába, de bizony az én legényem olyan félét nem kapván, egy tányérka nyers káposztát hozott az (így forintért, azzal a kikötéssel, hogy a tányérját visza kell vinni, ha már elhozta megettük biz azt, de a tányérját a földhöz vágtuk, ugy is drága volt a káposzta. Reggel szép derült, idő volt. April 6-a éppen Nagypéntek napja, a mint őrhelyünkből Dány felé előre indultunk, akkor láttuk, hogy a Dányon tul éjjelezett osztrák sereg utócsapatját képező könyű lovasok behatoltak a hegyek lábánál kezdődő erdőségbe, mi Dányig húzódtunk előre, azonnal csatárlánczba oszolva, hol azonban vezényszóra megállottunk, és mintegy két óra hoszáig ott vesztegeltünk, később ösze állottunk csapatba, és levonultunk a Kóka tóalmási utig, és ott tanyát ütöttünk, míg a hadtest még mindég tegnapi helyén, vesztegelt, és ezen állásban ért bennünket, a mikor is kényelmesen elköltöttük szokásos gulyáshús ebédünket, kevéssel azután az előttünk emelkedő erdős hegyeken túlról élénk ágyútüzelés, sőt utóbb apró fegyver ropogás is hal átszőtt, mely pár óra múlva még nagyobb terjedelmet látszott venni, a menyiben előbb csak balról, utóbb azonban jóbról is még erősebb ágyúzás halatszott, így folyt ez, ugy délutáni 4 óra tájig, a mikor is a balról hallott ágyúzás megszűntnek látszott, mi azt hittük, hogy éppen ugy, mint két nappal előbb a Tápió mentén távolról fogjuk halgatni a szabadság zenéjét, a mikor is az őrnagyunk a fősereg felől hozzánk vágtatván fegyverbe állította a zászlóaljat, és annak felét a 4-5-6-ik századot előcsapatba indította, mi gyors léptekkel mentünk előre, és Dány községet jobra hagyva, és honan elnyúló esatárlánczot képezve az erdős domboknak tartottunk, honet az emelkedésről viszatekintve láttuk, hogy az egész hadtest megmozdult és csatarendben utánunk nyomult, mi bátran hatoltunk az erdő belsejében, folyton előttünk halva az ágyúzást és jobról az apró fegyver tüzelést is, később már visza vonuló honvédekkel is találkoztunk, a kik a Klapka hadtestéből valók voltak, a28-43-52-ik zászlóaljból mindég nagyobb csoportokban és sebesebb marsban vonultak hátra közöttünk, a midőn a visza vonulók többé nem érkeztek, csakhamar az ellenség előcsatáraival találkoztunk, kik azonban az első lövésekre gyorsan viszavonultak, mi tovább hatoltunk mindadig, a mikor az erdők közt egy telyes arczvonalban állított, nagy lármával előnyomuló Granicsár ezred törtetett elő, erre nekünk takarodót doboltak, mit megértvén vissza vonultunk, mi közben az utánunk jövő 48-ik honvéd zászlóalyal találkozván ottani ismerőseim felszóllítására, szakaszom[72] nak közelemben lévő részével hozzájuk csatlakoztam, és velük együtt, rohantunk az előrenyomuló granicsár ezredre, mely kétszerte nagyobb erővel lévén nem vonult visza, hanem velünk kézi tusába keveredett, melyben ember ember ellen küzdött és mindkét részről igen sok elhulások, de különösen sebesülések történtek, a mieink leginkább puska aggyal verekedtek, Rakovszky Sámuel őrnagy (48-ik zaly) azon bíztatására, hogy esak a fejét üsd, hogy megne sántuljon. A Granicsár széles tetejű csákójára ütöttek a puskatusával, minek folytán az lehaladt a nyakig, míg azt felhuzgálta, adig oldalba szúrták, ily módon igen sok hulván el közülük, fu-