Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

fújva és éreztem, hogy melettem ketten kiosontak és az ajtót reám csukták, s a melett suttognak. Én ismerve a szoba rendezését sötétben is egyenesen az ágyhoz törekedtem, miközben rokkomat, melényemet ledobtam, s gyanítván, hogy menyaszonyom az ágyban vár reám, az ágyhoz közelítettem és ott adig is míg telyesen levetkőzödnek, átöleltem és csókolgattam az ott találtat, a ki hogy annál nagyobb csalódásba ejtsen, mindkét kezével átfogta a nyakamat és magához szorított. Ekkor meg ismertem illatjáról, hog}' nem a menyaszonyom, hanem a rendkívül pajkos Kristoné, de nem árultam el, hanem hozzá bújtam az ágyra. Erre azután azt hívén, hog}' menyaszonyomnak képzelem, kiabálni kezdett és kézzel lábbal lökdösött el magától és felugorván kiszaladt, hol a másik kettővel nag}' kaczajt ütvén, őszintén elpanaszolta, hog}

7 már megvolt ijjedve, hogy a bolond tréfájának megadja az árát, az a hunsziüt fiu be lévén rúgva, megnem tudok tölle szárazon szabadulni. S azzal Emelkát ösze csókolgatva betuszkolták és az ajtót reánk zárták és jó éjszakát kívánva az első szobából is eltávozlak, s annak ajtaját is bekulcsolták, és így azt eszközöllek, bog}' életemnek legboldogabb perczeit telyes nyugottsággal élvezhessem, nem ugy, mint a mostani ujj házasok, a kik valamelyik város vendéglőjében a szomszédos szobákban szállásolóktől óvakodva kustorognak és ezt kéjutazásnak nevezik. Sokkal szemérem sértőbb az, bog}' a mostani ujj házasok mái- az esküvőre uti ruhában menvén arról egyenesen útra kelnek és menyasszonyi ágyul valamelyik vasúti Coupe kényelmetlen ülését használják és kiteszik magukat annak, hogy a vonat kísírő éppen akkor talál benyitni a jegyeket jukgatni, mikor éppen ők is jukasztással foglalkoznak; mintsem az a régi jő magyar szokás, mely szerint azt a legnagyobb boldogságot a világtól elvonulva titkon élvezzék, de hát ujj szokások, ujj erkölcsök! Ettől kezve Anyósom házánál laktunk késő tavaszig, a medig Oköritőra nem költözhettünk. Meri bár az én birtokom haszon bére April. 24-én lejárt, Veisz Ferencz igaz nevén Csontli Ferke ponlosan elis költözött a lakásomból, de a tavasszal szokásos járhatlan utak miatt csak Május vége fele bírtunk behatolni jövendőbeli lakásunkba. A midőn is Május 30-án hétfői napon 7, szóval hét felpakolt szekérrel, hajnali 3 órakor megindultunk Kemecséről ugy az elutazó, mint az olhol maradtak könyhullatásai között véglegesnek ígérkező lakásunk felé, a mi azonban már más évben történvén majd később fog előadatni. E helyen még azt kívánom megjegyezni, hogy Anyósom lakása olyan régibb divatú, körül tomáczos falusi lakás vőlt, de elég tágas arra, hogy abban mi is kényelmesen megférhessünk, holott Anyósomnak még három leánya és egy 80as öreg annya vőlt, kinek egykis külön szobája vóit az egymásból nyíló három szobából, hol a középső leány Kati, mint az öregnek kegyeltje szokott aludni. Mi az utza felölli két szobából álló épületrészt foglaltuk el, e közt és a többiek lakrésze közt vőlt egy kis előszoba, egy szabad kémény és a mögött a konyha. Én vezettem a külső gazdálkodást, feleségem gazdaszonykodott, az öreg nagymama, ha nem volt kivel elbeszélgetnie olvasót imátkozolt és mint egy kötőgép folytonosan harisnyát kötött. De már igen elgyengült lévén, mindenik foglalkozásában gyakran hibák merültek fel, az olvasón öszetéveszlette a miatyánkot jelző nagyobb szemet a kisebbekkel, a kötésnél pedig szemeket ejtett le, a mi azután hoszabb tanakodásra szolgáltatott okot. Anyósom igen fázékony természetű volt, s e miatt nem szeretett a kályha környékéről messze távozni, a hol azután leginkább fonással űzte az unalmat, büszke vőlt reá, hogy oly vékony len szálakat eresztett, a melyekből motólált darab áthúzható volt egy közönséges gyűrűn. Még akkor nem szégyenlettek az uri aszonyok és kisaszonyok fonni. Mi pedig úrfiak nem csak orsót lopni csók váltság reményében, hanem valódi művészi kivitelű orsókat esztergálni is egészen kezdetleges eszközeinken, mely állott: egy hoszu nyeregforma deszka üléssel bíró lőcza vőlt, melynek elejéből két kar nyúlt fel, felső végén két parallel menő léczel egymáshoz erősítve, ezen léczek között vélt egy előbb hátrább tolható és ékkel meg rögzíthető ütköző, melynek felül álló része és az első kai' megfelelő vége közzé lett az orsóvá esztetgálandó fada-