Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

valamelyes alkalmazást, s így ezen év tavaszán nagyon megkevesbedett a 48-asok száma Kemecsén. Mikecz Sándor legtöbbet kóborolt az ő sűrűn változtatott fogatán és a foglalkozás nélküli Kriston Lajost is magával hurczolta. E szerint En és Borbély Gáspár és a nevelőként ide került Nyizsnyay Gusztáv voltunk állandóan Kemecsén, Borbélyt a már akkor beteges attya helyetesítése a gazdálkodásnál, engem pedig a 33. lapon említett viszonyom tartott visza, na meg azon elhatározásom, hogy a gyűlölt osztrák kormánytól soha semmi állást élnem fogadok. Gábor testvérem, Kriston Dienes, Mikecz Tamás már idősebb emberek lévén, azok úgysem kezdhettek pályát, Gábor ügyvédkedett, a két utóbbi visza tért a szabadság harcz folyamán elhagyott gazdálkodáshoz. Hát bizony meglehetős egyhangúságban folytak napjaink, fegyvereinket elkellett a házak, egyébb épületek nádfedelei közzé rejtenünk, s így vadásznunk sem lehetett. Nem voltunk azonban minden vigadozástul megfosztva, holmi házi mulatságok, névesték időnként fel fel merültek, amelyek a mulatni szerető Megyery Károly és Halászban tétlenül othon tartózkodó Fráter Sándor 48-as czimboránk és időközben Répássy János főszolgabíróhoz patvaristául ide került Jármy Béla szintén 48-as bajtársunk hozzá járul tokkal élvezető mulatságokká kerekedtek. Gábor testvérem egy külön kettős fogatot tartván, minthogy az ügyvédségi teendői abban az átmeneti korszakban nem nagyon foglalták el, gyakran tettünk együtt kirándulásokat ugy a 48-as bajtársak, mint más rokonok látogatása czél jából. Megmegnéztük az öreg Rakovszky volt ezredesünket is Gáván, a ki azonban igen szigora anyagi helyzetben lévén, nálla hoszasabban nem időzhettünk, hanem leginkább Berczelről rándultunk át pár órára ottani rokonunk özv. Kömerling Gábornő szül. Olasz Rozália rokonunktól, a ki anyánknak unoka nővére volt, hova Gábor kezdett midég sürvebben járogatni. Minek okát fürkészgetvén, csakhamar észre vettem, hogy a családhoz tartozó özv. Kömerling Lajosnő, az öreg idősebb fiának özvegye egészen feltűnően szép szemei csalogatják oda az én bátyámat, a miből csakhamar láthatóan mélyebb szerelmi viszony fejlődött ki. Én monthalni gyermek ésszel, mert még akkor tájban töltöttem be a 20-ik élet évemet, azonnal feltudtam fogni, hogy ez a szép aszony nem az én bátyámnak való, és kár volna neki magát ezzel eltemetni, mert bár egy 12 és egy 8 éves leánya vőlt első férjétől és így az én 29 éves bátyámnál 5-6 évvel idősebb, és bár még elég csinos, de igen vékony dongáju beteges színű aszonyka volt, ezenkívül indulatos, rosz természetére lehetett következtetni abból a körülmény bői, hogy sógorával, iíj. Kömerling Jánossal, a [40] férje ifjabb testvérjével mint maga dicsekedett vele, 5-6 évvel az előtt valami csekélységen öszeszőlalkozván, azőlta, bár több ízben bocsánatát kérte, soha egy szót sem szóllott hozzá, holott az általa fentartott családdal lakott és élvezte a gondtalan életmódot a nélkül, hogy még a gazdaszonykodásnál is segélyére lett volna igen öreg, de azért elég mozgékony anyóssának. Sőt azt is megtette, hogy gyermekeit is tiltotta, hogy nagybátyuk kedveskedéseit elfogadják, a miben a nagyobbik, a 12 éves Nina ugy látszott követte is annya rosz tanátsát, a kisebbik, a szelíd kis Gizella azonban szívesen fogadta nagybátya kedveskedéseit és örömes[t] törleszkedett a körül, mit annya észrevévén oda rohant és durván elrántotta a gyermeket és azokkal a külömben szép fekete szemeivel oly rútul tudott sógorára nézni, hogy megirtóztam tölle. A kis Gizike pedig vigasztalhatlanul zokogott egész este, látszott, hogy szereti a nagybátyát, minek kifejezést is adott, a midőn őt vigasztalgatván kérdeztem, hogy miért sír, hiszen már nem haragszik a mamája. Határozottan, de annyátől tartva megsúgta nekem, hogy azért sír, mert fél, hogy Jancsi bátya nem fogja őt többé szeretni, pedig az olyan jó ő hozzá. Erre azután megkoezkáztatván az özvegy haragját, a külömben 8 éves korára nagyá fejlődött gyönyörű lankát karon fogva bátyához vezettem és azt kérdeztem Jancsitól, hogy ugyé testvér, hogy nem haragszol erre a kedves kis húgodra, mire azt felelte, hogy de hogy haragszom, rendkívül szeretem, s azzal ölébe kapta és ösze vissza csókolta, a mi a kis Gizit örömre derítette. Az annya pedig