Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

bogot virágokkal borították el és voltak, a kik lehajoltak, sőt letérdeltek és ugyan esókolták a Zászlót. Sőt eg)' pár azt hiszem eltévedt csók az én zászlót kiterjesztő kezemet is érte. Idő telt bele, míg ezen jelenetnek vége szakadt és a dekoratiót folytatni lehetett, melyet azután Kosztolányi ezredesen kezdve a I5-ik zászlóalyon folytatott és az egyes ugyan ezen zászlóalyhoz tartozó honvédek és huszárokon végezte, ezekre nézve megemlítvén hogy a Csemi sánezok bevételénél August. 4-én tanúsított vitézségük jutalmául nyerték az érdemjeleket, a huszárok pedig előbb a Julius 2-iki csatában tüntették ki magukat. Mindezek a nagyközönség üdvkiáltásai között mentek végbe. Azután az egymás ellen tollongó és folyton éljenző sokaság között büszkén lépdeltünk megkoszorúzott zászlónkai a lobogó díszt öltött városba, hol elszállásolván, a midőn az Őrnagy szállására szállított zászlónk kísíretéből szállásunkra visza tértünk, egyik emeletes ház kapujában ácsorgó miden nemű leginkább női közönség közt a derekán lévő széles nemzeti pántlikáról felismertem egy kis növendék uri leányban azok egyikét, a ki a zászló helyett az én kezemet találta megcsókolni és előtte megalva katonásan köszöntöttem és elmondtam neki, hogy én megismertem, hog)

7 ő vőlt az, a ki a Zászlónk helyett tévedésből az én kezemre mért egy igen kedves csókot. Minthogy az én napbarnított kezeim éppen nem csókolni valók, engedje meg, hogy ezt ezennel visza adjam és mielőtt az ellen védekezhetett volna, édes kis kacsőját megragadtam és arra egy pár forró csókot nyomtam; mire a kis alig 14-15 éves gyönyörű leányka velem bátran szembe nézvén kijelentette, hogy ő nem tévedésből, hanem szándékosan csókolta meg azt. a kezet, a mely az ő hazája szabadságáért harezol, mert ő gyenge leány lévén egyebet ugy sem tehet. Erre a jelen lévő annya keblére szorította és csókokkal halmozta a kedves kis honleányt, attya pedig meghívott bennünket egy kis villás früstökre, mit időnk megengedvén, örömei elfogadtunk és egy kellemes órát időztünk a kedves családnál, hol három tiszt vőlt beszállásolva a 25-ik zászlóalyból. Az nap délután kimentem a Győrsziget nevű külvárosba felkeresni azt a közrendű, de igaz magyar szellemű családot, melynél előző év utolján a Karácsont oly kedélyesen és reám nézve hasznosan töltöttem, mint azt az I-ső füzet 53-54. lapjain bővebben előadtam. Ott ugyanis a Lajthátóli visszavonulásnál elveszett fehér ruháim helyett házi gazdám leánya több barátnéival az ünnepi templomozás helyett nekem pár alsó fehérneműt állítottak ösze. Az az alig félévi időköz alatt, a miólta nem láttam, igen szépen előnyére fejlődött Juliskát házuk kapuja előtt egy barátnéjával csevegve találtam, a barátnéja is az én karácsonyi ünneprontóim közzül való lévén mindketten azonnal reám ismertek és azonnal élénk beszélgetésbe kezdettünk. Csak hamar még vagy három olyan csinos kis leány jött felénk, kiknek egyike szintén a karácsonyi ismerősökből való lévén, hozzánk csatlakoztak. Majd mindenik olyan egyforma fénylő sárga Damaszk szövésű selyem kendőt viselt a vállán, a mi nekiek igen jól állott, mit megdicsérvén Juliska bizonyította, hogy bizony szép, nern is adná egy góré garasért ha neki olyan lenne, s azzal hívott bennünket be a házukba. Err azonban nem mentem be, hanem megnézve az órámat azt mondtam nekiek, hogy egy kis dolgom van, fél óra alatt visza jövök. Átsiettem a Rába hídján a belvárosba és egy nagy rőfös kereskedésben 15 frt-ért vettem egy olyan sárga selyem kendőt, a többi varró lányok részére pedig csinos fejkendőket és visza mentem Juliskáékhoz és minderrik leányt a részére vásárolt ajándékkal megleptem. Vőlt erre olyan öröm, hogy gyönyörűség vóll nézni, Juliska szó nélkül kebléhez szorította a nagy kendőt és ugy rohant be a házba szüleihez megmutatni, hová mindanyian be menvén, az attya igen értékesnek találta az ajándékot és nem akarta, hogy leánya elfogadja. Mire én kijelentettem, hog)

7 még ezen kívül a szüleit is köteles volnék valamivel megajándékozni, a mivel az irántam elhagyatottságomban tanúsított szívességüket meghálálhassam. Mit azonban határozottan el nem fogadtak, a helyett azonban, az öreg halász ember lévén, nagy ozsonnát csaptak süllő és fiatal harcsából, az elsőt friss vajjal leöntve, utóbbit rántva tálalván fel. így a csinos