Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

árkából a kis Katitza egy kis batyuval a hátán kilépett és hozzám furakodván kijelentette, hogy ő jön velem, nem marad el töliem soha míg él, én igyekeztem őt lebeszélni, hogy ne tegye magát szerencsétlenné, ugy sem engedik meg, hogy itt maradjon, esak azok járhatnak a sereg után, a kiknek törvényes férjük van. 0 azonban kijelentette, hogy jön utánam, ha megölik is. Es miután a sorok közt megnem tűrték, jött a zászlőaly után, és a midőn Igaron a szakaszom elhelyezése után szállásomra mentem, már akkor ott találtam a házi aszony körül szorgalmatoskodni. Azonnal elibém jött és segített zakundpakkomat levetni és azért csókot kérni, sőt azon is nyűglődött, hogy engedjem meg, hogy ő takarítson reám, hogy az neki milyen jól esne, ha nekem szolgálatot tehetne. Én azonban századosomtól is figyelmeztetési is kapván, hogy ha előmenetelre törekszem adjak tul rajta, igyekeztem őt lerázni a nyakamról, de oly feltűnő ragaszkodást tanúsított hozzám, hogy megszántam és könnyes szemeit megcsókolgattam, szóval kedveségével anyira hatott reám, hogy nem bírtam őt elutasítani, s így velem volt még Tiszafüreden is 5-6 napig, azonban a hadtestünk Répássy tábornok parancsnoksága alá jutván, ujj beosztást rendelt el, minek folytán zászlóaljunk visza utazott Kissujszállás felé, a hol a 48-ik, 52-ik, 56-ik honvéd és egy Donmiguel zászlóalyal lett a Szekulics ezredes osztályába beosztva. Ezen utunkban Tisza Örs mellett az ország uton vonulván keresztül a falu népe kijött bámulni bennünket, a kik közül egy nagy termetű téli sipkás ember a sor közzé berohanván az ott kuttogó Katiezát tarkón ragadta és ugy elvitte, hogy a lába se érte a földet. Megvallom, hogy sajnáltam szegénykét, de hát jobb volt mindkettőnkre mielőbb véget vetni a czéltalan szeretgetésnek. Pár nap múlva az egész hadosztály újra marsban volt Tiszafüred felé, de akkor már Karezag és Nagyiványon keresztül mentük Füredre, a hová mi előcsapatba menvén, a mint a közvetlenül utánnunk jövő utász csapat trombita hangja be harsogott az utzába, minden házból szaladtak ki az aszonyok, gyermekek azzal az öröm kiáltással, hogy itt jön a huszárok, halga, hogy trombitálnak, azonban a mint meglátták, hogy nem huszárok trombitálnak, lehangolődtak, sőt egy fiatal menyecske azzal adott kifejezést elégedetlenségének, hogy egye ki a fene, hisz napszámos katonák ezek, s azzal behúzódott, ettől kezdve azután a pionierokat napszámos katonáknak hívtuk. Füreden mi be sem szállásoltunk, hanem Poroszlóra mentünk egy század Vürtemberg huszárral és ott voltunk egy napig, azután egyenesen Mezőkövesdre mentünk, hová még egy század huszár is beszállásolt, és az 56-ik zászlóalj, a Donmiguelek és 52-ik zászlóalj pedig egy üteg ágyúval és egy divizió Leel huszárral Szíhalomba ment, a 48-ik zászlóalj Poroszlón maradi rezervában, mi előbb Egerfarmoson is töltöttünk egy napot, ónén mentünk Kövesdre. Mezőkövesd még akkor egy nagy kiterjedésű de igen rendetlenül épült város volt, a fő utzáján, melyen egy jól gondozott országút vonult végig még lehetett egyes rendesebb építésű zsindelyes házakat, deszka palánkai vagy sárfalal kerített udvarokat látni, de oldal utzáin sehol kerítés nem volt, sőt tulajdonképpeni utza sem vőlt, hanem azok az egyformán nyomorultul épült szalma tetejű viskók rend nélkül voltak arra a pocsolyás aljas területre kiszórva ugy, hogy nappal is mesterség volt az embernek szállására akadni, hacsak véletlenül nem egy meszelt ház vóll, a milyen azonban alig volt 20 közül egy. En ugy segítettem magamon, hogy a házi aszonyommal kerítettem egy meszelőt és egy kis meszet és a ház végére, melyben szállásoltam egy nagy í) mázoltam, a szakaszornbeliekéil pedig egy egy l-es vonással jelöltem meg, s így esténként bátran elmehettem kóborolni és fosztókákba, fonókba mulatni a csinos palócz leányokkal. Néhány napot csendességben töltöttünk el Mezőkövesden, de Február 24-én előőrségen voltam a Szíhalom felé vezető országútnak azon pontján, a melyen az Eger felé vivő ut elágazik, a hol egy csinosan bekerített kőkereszt áll feszületlel, mely mellett szakaszommal altiszti posztot tartottam, a midőn egy délelőtti 8-9 óra tájban elkezdett az országúton egy