Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc
házánál kisíríették meg az átkelést a Tiszán. De az ott levő hadosztály s különösen az abban beosztva lévő 48-ik zászlóalj Homok puszta felől az ellennek a hátába kerülvén, a Tisza jegén át rohant, négy ágyút elfoglalt, annak fedezetét rohammal elűzte, s ez által az ellent zavarba hozta, hogy az jónak látta sebessen elhúzódni, itt Uray Jósef 48-ik zászlőaljbeli főhadnagy a csapatja eleibe esett gránátot a Tisza jegére lökte, s így azzal több ember életét mentette meg, miért is azonnal századossá neveztetett ki soron kívül, Kállay Ferencz fő és Tatár Jósef alhadnagyok pedig napi parancsban megdicsértettek. Ez alatt Slikk osztrák tábornok Kassáról mintegy tízezernyi sereggel Tokaj felé nyomult, hol Klapka ezredes seregével előbb Tarezalnál, másnap Kereszturnái megütközött, de mind két helyen megveretvén viszahuzódott Mádra, hová Sulezig tábornok alatt hozzá öt ezernyi segély érkezvén, Klapka alig nyólcz ezernyi seregével áthúzódott a Tiszán Rakamazra; akkor Slikk Tokajba benyomult és másnap Január 30-án megkísírelte a Tiszán az átkelést, de visza veretett és a Klapka honvédjei a Tisza jegén is átrohanván pár ágyú hátrahagyásával Keresztúr felé viszavonult és Maád és Tályán telepedett meg, a honét azonban jónak látta Kassa felé visza húzódni, mivel a Bánátból Damjanics és Vécsey tábornokok Czikbakházára érkezvén seregeikkel, az ott lévő hadosztályunk Szajolba érkezett, a Szajolban állomásozó hadosztályt pedig Dembinszki maga Tiszafüred felé átvezetvén a Tiszán és Slikket túlszárnyalással fenyegette, másrészről Görgey a Szepesség felől Kassához közelgett. Február hó elején ujjabban kimozdultunk kunsági téli szállásunkból és Kunhegyes felé Tiszafüredre igyekeztünk, a mint Kunhegyes felé közelednénk, a mi Cántusunk preczentora Nagy Sándor tizedes czimboránk meghívott estére ott lakó atyához vacsorára, ahol a városbeli fiatalság is megjelenvén, azok között a ref. káplány társalgás közben engem kérdezgetett, hogy hova való vagyok. Mire én azt feleltem, hogy soha se kérdezd, úgysem volt ott a nagyapád sem, ahol én othon vagyok, de ő nem szűnt meg szorgalmazni mire kinyilvánítottam, hogy én bizony Szabóles megyébe Kemecsére való vagyok, ugye nem tudod merre van? De bizony tudom, felelte ő, hiszen én meg a szomszéd községbe, Halászba való vagyok, ezen azután nem csak ott azon alkalommal mulattunk el jó ízűen, hanem a káplánnyal Vitéz Mihályal még az ötvenes évek közepén Kemecsén ösze jutván lakni és folyton jó barátságban élvén, gyakran megemlegettük ezen első találkozásunkat, ő ugyanis az 1854-ik évtől kezdve kemeesei ev. ref. lelkész, hová Halászból, hol atya melett káplánykodott lett ide megválasztva. Ezen átvonulásunk alkalmával egy délután Tisza Őrs községbe érkeztünk, hol egy még java korban lévő özvegy aszonynál jutottunk szállásra Dobos László káplár ezimborámmal, az aszony szokatlan szívességgel fogadott, terített asztallal várt, és azonnal kész ebédet tálalt élénkbe, maga is közzénk ült, és hol egyikünk, hol másikunkat halmozta el hízelgéseivel, volt egy alig 16 éves esirros lyánkája, az felszolgált az asztalnál, mi előbb azt hittük, hogy az egész fiatal[63] nak látszó asszonynak ifjabb nővére, oly kevés korkülömbség látszott közöttük, sőt miután a leánykának is szinte ragyogott az arcza az örömtől, azt hittük, hogy a jó honleányi érzelem folytán örvendenek meg érkezésünknek, később azonban, az ebédhez bor is kerülvén, miután én esteli szemlémet a szakaszomnál elvégezve hazakerültem, Dobos czimborámat a két szép nővel vígan danolva találtam, sőt az asszony egészen hozzá vőlt simulva, Laezi pedig átölelve tartotta, én azt látva siettem lerakni fegyverzetemet és az asztal másik oldalán ülő leány mellé kuporodtam, a ki nemhogy szabadkozott volna a midőn karcsú derekát át öleltem, sőt azonnal vállamra hajtotta csinos fejecskéjét, örömmel fogadta, a midőn homlokát csókolgattam, s így az osztozás telyesen megelégedésemre létesülvén, pár órai danolgatás után, az aszony Laczivai a hátulsó szobába távozott, én pedig a kis Katiczával az elsőben szállottam meg, és mind ketten helyesebben mind négyen igen élvezetes éjeit töltöttünk, a miből azután az a kellemetlenség származott, hogy a mint reggel Igar felé tovább vonultunk, az utunkba cső szöllőskert
