Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

PerczeJ Mór Tábornok seregéhez osztatván be; én szállás csinálóul küldettem Albertibe, s így odáig vasúton mentem, a hol is egy 48-ik zászlóalybeli altiszttel találkoztam, a ki szintén zászlóalya résziről vőlt előre küldve, attól tudtam meg, hogy Gábor testvérem, ki a 49-ik lapon leírt Szabolcsi zászlóalynál mint főhadnagy szolgált, és Perezel vezérlete alatti sereggel a Dráva vidékén tartózkodott, életben van és estére Albertibe megérkezik, sőt a részére kijelölt szállást is megmutatta, mit magamnak megnézvén zászlőalyam eleibe siettem, és az alkonyat tájon megérkezvén, mire elszállásoltam, beesteledett, a mikor azután podgy ászom már a szállásomon lévén, testvérem felkeresésére indultam, a kit századjabeli tiszttársaival Vay Károly századossal és Szúnyog Manó és Kiss hadnagyokkal együtt találván, miután már a szállás csináló altisztjüktől ott létemről eleve értesültek, mindanyian igen szívélyesen fogadtak. Az öreg Vay kapitány, a már a Napoleon elleni úgynevezett Leipczigi csatában is mint hadnagy vett részt, ugy sírt, mint a gyermek, a mint bériünket egymás keblére borulva könyezni látott. A míg azután a jó vacsora elkészült, testvéremmel egy rövid levelet írtunk együtt, a melyben jő anyánkat értesítettük, hogy feltaláltuk egyórást, és egyikünknek sincsen semmi bajunk, és ezután már egy seregbe, sőt éppen egy brigádba leszíink, s naponta láthatjuk egymást, azután még Mikecz Tamás és Kriston Dienes főhadnagyok, mindketten Kemecsiek is oda érkezvén vacsorához ültünk, a honnét csak reggel keltünk fel, a mikor tovább kellett vonulnunk, oly jól esett a viszontlátás örömeiben gyönyörködnünk, hogy nem jött álom a szemeinkre, hanem egymásnak addigi szenvedéseink, jő és rossz napjaink elbeszélgetése mellett csak azt vettük észre mikor megviradt; regei tovább utaztunk, helyesebben gyalogoltunk Czegléd felé, hová még az napon beérkeztünk és elég kényelmesen elszállásoltunk, hol őszesen 6 napig időztünk. Ott létünk harmadik napján, esteli 6 órakor, mint kirendelt napos altiszt jelentkeztem Perezel Mór tábornok irodájában, a hol azt a parancsot kaptam, hogy egy köiren del etet minden brigáda és üteg és lovasezred parancsnokokhoz elvivén, azokkal látomoztatva az irodába egy és fél óra [57] alatt visza hozzam, melyben értesítettek az illetők, hogy a holnapi indulás további rendeletig elmarad, én magamhoz vévén a városházától egy ugy nevezett árrnás szolgát, annak vezetése alatt Mesterház}', Szekulics, Perezel Miklós brigadírosokat, Mándy huszár alezredest és Mezey tüzér parancsnokot bejárván a parancsai, már egy óra alatt viszatértem, a midőn a Tábornokot is a segédkari irodában találván, az meglepetésemre nem parancsolt, hanem megkért, hogy tegyem meg azt a szívességet, hogy a készen lévő öt szekérrel menjek el Nagy kőrösre, s onnét az ő családját még az éjjel szálítsam Czeglédre, mit én készséggel elfogadván, részemre jó tokány vacsorát rendelt, és mivel igen hideg volt, egy bundát is adatott az útra. Míg megvacsoráltam, pár sort írt nőjének, s a kellő utasítást megadva szerencsés utat kívánt s figyelmeztetett, hogy lovas katonákkal találkozom, a tábori jelt, mely két taps volt, szóval adjam meg nckiek, azzal a már készen álló szekerek elsőjére felülvén útnak eredtem, és már 10 óra után valamivel Nagykőrösön voltam, és szép tiszta holdvilágos este lévén a megjelölt udvarba érkeztem, hol már a Tábornok családját útra készen találtam, a mely különben esak két személyből állott, t.i. a nőjéből, és egy annál idősebb nőből, a kit a lábomoknő nénjének hívott, a levelet átadván, további parancsát vártam, mire egészen megnyerő nyájas hangon azt mondotta, hogy a tábornok levele szerint én uri családból való gyermek lévén, adig míg a pakkolás elkészül, meghív egy pohár meleg theára, és arra kér, hogy velük az üveges batárjukban utazzak, legalább az éjjeli utazás unalmait beszélgetéssel elűzzük. Szükségtelen mondanom, hogy mily jól esett az a leereszkedő kegyesége a főúri hölgyeknek, kivált hogy az idősbb urnőmég mégis simogatta arezomat, a midőn katonai merev állásomból kiesvén mindkettőjüknek meghatotan csókoltam kezeiket, éjfél után valamivel útnak eredvén négy óra tájban értünk Czeglédre, az útban az idősebb nő szunyókált, az ifjabb pedig az én családi viszonyaimról kérdezősködött, s a midőn nevemet megmondtam, azt kérdezte, hogy a Baranya megyében lakó Krasz-