Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc
kórházba került, kapitányom pedig a szakasz vezényletét azonnal reám ruházta, mibe azután az Őrnagy, habár nem szívesen, belenyugodott, Hafmecz pedig, a ki Beregh megyei Orosz papnövendék volt, az én tanácsomra az Ungváry Püspökhöz folyamodott, a kivel rokonságba volt, s az őt egy Munkátson alakult zászlóalyhoz tétette által Hadnagynak, s így megmenekült a Mihályi boszantásától, de azzal, hogy elmenetelével nem ment el köszöni az Őrnagynak, nekem csinált kelemetlenséget, mert azt nekem oly módon hányta szememre, mintha erre én biztattam volna Hafineczet, s ajánlotta is, hogy én is folyamodjak valami pápista Püspökhöz, hátha sikerül innét elszabadulnom, mire én őt magam iránt jobb hangulatba kívánván terelni, azt válaszoltam, hogy aligha nem vólrra módom ez uton előmenetelhez jutni, minthogy a Szathmári Püspök boldogult atyámnak iskolatársa és jóbarátja vőlt, de reményem van, hogy itt is sikerül arra jó magam viseletével érdemet szerezni, s az jobban fog nekem esni, mintha proteelió utján jutnék hozzá, mire ujjra ridegen kijelentette, hogy az ő jó akaratára nem számíthatok s itt nern hogy tiszt, de őrmester senr leszek, míg ő itt őrnagy lesz, s így én nagy bánatomra előmenetelemnek útját bevágva láttam, de azon megengedhető uton segíteni az a makatság, melyei adott szavam megtartásához mindenkor ragaszkodni természetemben vőlt, nem engedte, s tűrtem tovább a nem érdemlett mellőztetést. A 4-i század negyedik szakaszának vezetését tehát átvévén nern csak az ujjoncz legénysé- [52] get igyekeztem a legnagyobb szorgalommal napról napra képezni, hanem Gyenes Pongráez nevű hadnagyomat is titkon az őprivát szállásán oktattam a minden nemű mozdulatokra, a melyekből ő semmit nem tudott, de telyes odaadással tanult, és saját elismerése szerint is ezen oktatásoknak köszönhette, hogy egy valódi ügyes tiszté képezte ki magát, s azért mindég kiváló szívességgel viseltetett irántam, a miből szorosabb baráti viszony fejlődött ki közöttünk. Oktober hó vége felé egy délután éppen lehnung osztás napja lévén, mindenki kikapott 5 napi zsóldott és négy napra 2 profuntot, azzal az utasítással, hogy a kenyeret megtaresák, mivel még ma indulunk Pozsony felé gőzhajón s így nem lesz alkalom helyette másat szerezni. A gőzhajó azonban nem tudom mily ok miatt nem jött Komáromba, hanem csak Gönyűig s nekünk gyalog kellett Gönyűig masírozni, melyhez még nem szokott legénységünknek a hoszu gyaloglás terhére esvén azzal kívánt magán segíteni, hogy előbb az egyik, majd másik kenyeret elhajigálta az uton, miből azután az a kelemetlenség következett be, hogy a gőzös a Csalóköz tájékán lévő őszi nagy apadás folytán feneket érvén elakadt és e miatt csak második nap délután érkeztünk Pozsonyba, adig a legénység ugy ki éhezte magát, hogy Pozsonyba érvén alig voltak képesek az alacsony vizén álló gőzösről a magas partra felkapaszkodni. Két napot töltöttünk Pozsonyba, harmadik napon elmentünk a Parendorfi táborba, hol mindenféle fegyvernemből nagy sereget találtunk ösze gyűlve, melynek egy nagy része részint kaszával, részint verebésző puskákkal vóll fegyverezve, a kik mint később kitűnt, nem igen nagy kedvet mutattak a vitézkedéshez. Itt ismét két napig időztünk, melyre következő éjjel kiindultunk Brukk felé, de útközben jobra tértünk el, és a Lajtha folyón átkelvén Borau nevű Osztrák községbe érkeztünk, honét több aprőb faluk közt elhaladva Heinburg közelébe érkeztünk, hol akkor már heves ütközet folyt, sűrű ágyúzás mindkét részről, és közvetlen Heinburg alatt apró fegyverek ropogása is halatszott. Zászlóaljunk a sereg balszárnyán foglalt állást, tömegbe zárkózva állottunk egy kissebb magaslat lejtőjén, honnét azonban a hoszu vonalon folyó csata részleteiből alig láthattunk valamit, dél felé járhatott az idő, a midőn hátunk mögött csekély távolságra egy lovas banda csupán fuvó zene szerekkel a Rákóczy indulót hangoztatva, jobbról a Duna felől lovagolva végig vorrult, az azt kísírő lovas tisztek egyike zászlóaljunkhoz nyargalt, és hírül hozta, hogy az ellenségnek balszárnya visza vonul, Gyjon ezredes Heinburgot ostrom rohammal bevette, a hadi gőzös a Dunán Bécs felé nyomul, Schvechátot bombázza; alig haladt el azonban a zenészek csapatja viszafelé, a mint jobbról közvetlen melettünk, tehát a
