Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Eletem folyása

fuvatagok közt hatoltunk át, adig a szép Rima völgyén fekvő R. Brezón már meleg tavaszi idő járt, ugy anyira, hogy Nagypénteken délután 3 órakor a Rombauer fiukkal meg fürödtünk a Rima folyó sekélyebb ágában. A Rombauer fiuk pedig az uradalmi bányászati igazgató (Massa director) fiai voltak, és a Lőcsei luteránus iskolába jártak, atlyuk behordott bennünket a vacatiő alatt anustyai vasöntödébe, tiszólezi és lükéri rézbányákba, akokovai papírgyárba, majd fiai [27] nevelője felügyelete alatt gyalogos kirándulásokat rendeztetett a Rima völgyét övedző nyírjes és bükkes erdőkkel koszorúzott hegyekre, előre gondoskodván arról, hogy a kirándulás bizonyos általa megjelölt pontján, maga legtöbbnyire hivatalos elfoglal tatása miatt élnem jöhetvén, nője leányaival és két kissebb fiukkal üdítő eledelekkel várjanak, s magukkal kocsin haza vigyenek, sőt elvitt maga Rombauer bennünket a híres aghteleki barlangba is két kocsin, szóval a Rima Brezon töltött két heti szünidőn keresztül oly élvezetes napokat töltöttem, hogy a midőn azok lejártával visza kellett utaznunk Lőcsére, éppen oly könnyes szemekkel váltam rneg jő házi gazdánktól, mint a tulajdon fia Pazurik Gyula. A mi a német nyelvben! előmenetelt illeti, arra nézve elkeli ismernem, hogy azért kár volt oly meszi utakat tenni, abban az időben ugyanis a vasútnak még csak hírét hallottuk, mint az egyszeri katona a kávénak, s így azt a mintegy 30—32 mértföldnyi utat I/ícsére és ugyan anyit visza, elég vőlt 8—10 nap alatt szekerén megjárni, alig terjedi ugyanis a mi nyelvisméretünk az iskolai év végével is többre, mint hogy éppen sem német, sem tót nyelven eladni nem lehetett volna bériünket a nélkül, hogy megne ériettük volna, hogy miről vansző. Ugyan ezen év Pünkösd ünnepén elmentünk öten iskolatársak gyalog Szepesváralyára bérmálkozás véget, a mint már a káptalani kőfallal kerített város részhez közelednénk, három mesterlegény szemközt jött velünk, és egyik ittas lévén velünk czivódásba vegyült, és Béjezy Pista nevű társunkat mégis ütötte, mire egy Ilykovics nevű iskolatársunk egy jó súlyos bottal ugy főbe ütötte, hogy felbukott, de azonnal felugorván társaival együtt elszaladt. Mi ezen előbb jó izűen kinevetgélvén magunkat tovább indultunk csendesen beszélgetve, a midőn már a Káptalan kapujától esak néhány lépésre jártunk, azon egyszerre kirohant legalábbis 20—21 különböző korú mester legény, köztük a megütött is véres arczal, dorongokkal fegyverkezve, mely rohamot bevárni nem látván tanátsosnak, futásnak eredtünk és négyen szerencsésen elis menekültünk, de épperr Pazurik Gyula barátunkat utói érték és körülfogták, mi elszaladtuk a közeli Nemesány községig, a hol megállapodván a további teendőkről tanátskoztunk, s elhatároztuk, bog) úgyis az idomár alkonyat felé hajolván, bevárjuk, míg kissé elsötétedik, és akkor Pazurik keresésére indulunk. Míg tehát a sötétedést vártuk, Pazurik épen egészségesen megérkezett, s előadta, hogy ő futás közben megbotlott és hasra vágódott, botja és batyuja elhajítódott, mire feltápászkodott utol érték, és körül fogatván kérelemre fogta a dolgot, előadván, hogy ő nem bántott senkit, mit a megütött társuk is bizonyítván őt nem bántották, hanem még batyuját és botját is kézibe adván, miután elmondta, hogy ők bérmálkozás végett jöttek volna a Káptalanba, és három társuk utjokat alla, s egyeL közülük mégis ütött, csak védelmezni kívánták magukat, egy idősebb ember lehordta a legényeket és hazarendelte, őt pedig azzal eresztette útnak, hogy hívja visza társait, nem fogja őket senki bántani; ők azonban egy közeli parasztházban eltöltve az éjjelt, csak reggel mentek be a városba, és mégis bérmálkoztak, hol én Miklós nevet nyertem, minthogy az egyházi szertartásnál jelen voltak közül senkit sem ismertünk, mindanyian egy egy papnövendéket kértünk fel a bérma atyaságra, kik azután a seminárium director engedelmével meghívtak bennünket a refectoriumba ebédre, délután pedig ketten közülök elvezettek benőnket az oda 1/4 órányira eső szepesváralyai várba, és [28] annak minden részét átvizsgálván, jő uzsonnával, minek bevégeztével útnak eredvén, vígan danoiászva haza lépkedtünk, közbe vetve verseny futásokat is rendeztünk, hogy azzal gyorsabb haladást érjünk el, s így sikerült még clsötéledésig haza érkeznünk.