Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Eletem folyása

öreg néninél jó vacsora elköltése után meghálván, korán reggel haza érkeztünk, azzal a ha­zugsággal állítván be, hogy a tanárok engedelmével jöttünk haza a hoszu ünnepi szünidőre, minek folytán örömmel fogadtattunk, sőt mivel akkor éppen a szöllőskerthez mintegy 50-60 holdnyi terület lett hozzá kapcsolva a falu felölli oldalán lévő csere nevű erdőföldből, atyám kivitt magával oda, hogy lássam meg, hol lesz majd a ujj szöllőnk, honét hazajővén a nap elég jól telt el, este fele azonban, a midőn ifjabb nővéreimmel az udvaron vígan játszadoztam, nagy megilletődésel látom, hogy egy nagyobb korú iskola társam, egy Anufri Miska nevű pócsi orosz fiu, és egy nagy czigány ember fordulnak be a kapunkon; mire én éppen czikázásban, futás­ban lévén, elszaladtam a kertekre a baromudvar részen, s ott az árok parton lévő eleven sö­vény bokrok közzé húzódtam, s mindadig ott maradtam míg a náliamnál két évvel idősebb, s engem kiválólag szeretőTerka nevű testvérem értem jött, és biztosítva arról, hogy apámat si­került megkérlelnie, kézen fogva haza vezetett; apám megbocsájtott ugyan azért hogy haza jöttem, hanem azért, hogy azt hazudtam, hogy engedelemmel jöttem haza, büntetésül azt szabta ki, hogy ugyan azon módon, a hogy hazajöttem az Apostolok szekerén menjek visza Pócsra, és arról értesítette útitársaim Bodó János és Mihály hason nevű szüleit, a kik is nállunk meg­jelenvén elhatározták, hogy a pócsi küldöttek kísíretében útnak boesájlanak, útravalóul egy egy darab száraz kenyeret engedvén csak zsebre vágni, minek folytán oly éhség fogott el, hogy az utunkba eső Magyi erdőn sóskával és múlt évről ott maradt rohadt vadkörtével kellett éh­ségünket csillapítani, másnap reggel pedig tanáraink előtt megjelenvén kétszeres ut fáradal­maitól megviselt testeinkre számos vesző csapásokkal fenyítteténk, minek elszenvedése után Inocencius Odlivák főtanító, mindnyájunknak felöl vasa szüleinknek hozzá írott leveleit, mely­ben megfenyítetésünkre őt felkérik, és felfogadtatván velünk, hogy többet ily könyelműségre nem vetemedünk, oldal szobájából előhozott három csomagot, s azt átal adván maga előtt fel­bontatta, s a midőn azokban mindenikünk egy egy öltözet nyári ruhát és jó adag ünnepi süte­ményekel találtunk, mindanyian örömmel szállítottuk azokat lakásunkra, és még a kiállótt fáradságot és fenyítéseket is elfelejteni látszottunk a kapott ajándékok feletti örömünkben, megértve aból azt is, hogy könyelmfí kirándulásunkért megfenyítetvén, szüleink újból szere­tetükbe fogadtak. Mint előbb is említettem, ezen év tavaszán a régi még 1811-ik évben felfogott és telyesen beültetve lévő mintegy 150 holdnyi szöliőskertnek a község felölli vagyis északi oldalán a csere nevű kiirtott erdő földekből ujjaban befogtak és elkerítettek mintegy 50—60 holdnyi terüle­tet, mely területen bírt földrészeket tagosítván kinek kinek az illetőségét az addigi birtoklás menyiségében egy egy darabba nyílhuzás szerint kimérték, s ezúton Anyámnak méretett igen jő helyen egy telyesen négyszög figuráju 2 1/4 negyed hóid, mely most az én birtokomban van, melynek Erzsébet nővéremtől történt átvételéről majd az 56-ik évben lesz bővebb magyará­zat, itt csak anyit kívánok megjegyezni, hogy a midőn ez a szöllő föld ültetés alá vételei l, az ahoz szükségelt szöllő vesszők Tokaj és Kereszturből tengelyen szállítanak, és azok között nagy menyiségben ugy nevezeti Hárslevelű szöllőfaj bőven termő és igen jó illatos bort terem. Ezen évben Sept. hó 9-én nősült meg Kosuth Lajos. Az elfogatása ideje alatt megromlott egész­sége helyreállítása végett a parádi fürdőt használván, ott ismerkedett meg Meszlényi Terézzel, és azt elis vette. Külömben a politikai viszonyok az ellenzék gyarapodásnak örvendettek. 1842-ikév Ezen évben a Nkárolyi gymnáziumban a Ilí-ik latin osztályt tanultam és daczára, hogy még 1841-ik év őszén reám eselt a negyednapos hideg, és az hűségesen ki is telelt rajtam. Mind a mellett sikerült a tanulásnál kellő szorgalmat kifejteni, ugy hogy 64 iskolatársak közöli a 3-ik

Next

/
Thumbnails
Contents