Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

1858-ik év Ugy politikai, mint a gazdasági viszonyokra nézve az előző évvel egyezőnek mondható. Az én családi viszonyaimban azonban annyi változás állott elő, hogy feleségemnél már az év tavaszán észlelhetők voltak egy ujjabb gyermek születésének előjelei. Az első percztől kedve az a remény biztatott bennünket, hogy a születendő örökös fiu lesz, de bizony e reményünk nem ment lelyesedésbe. Ugyan is azon évi November hó 6-án hajnali 4 órakor megszületett épen, egészségesen egy igen nagy és erőss gyermek, de biz az leány gyennek lett. Szegény feleségemet igen leverte a csalódás, szokása ellenére jaj szóval sírt. Én is igen lehangolt kedélyben voltam, de csakhamar magamhoz jöttem, mondhatnám erőt vettem magamon és vigasztali kezdettem az én kesergő Emelkámat azzal, hogy ezt a kis leányt az annyiszor megsiratott Piroskánk helyett adta nekünk az Isten vigasztalásul, tehát nem illik azért zúgolódnunk, hanem hálával fogadnunk és éppen azért annak emlékére ezt is Piroskának kereszteltessük. Kedves jó lelke elfogadta ezt az eszmét és egészen megvigasztalódott. Magához hozatta a már egészen felöltöztetett kisdedet és gyönyörködve nézte, megjegyezvén, hogy szakasztott olyan, mint a másik kis Piroska vőlt, ugyan olyan ibolya kék szemei vannak. Hát nem csak Piroskának keresztel jük, hanem ugyan azokat hívjuk kereszt szülőknek, a kik a másik Piroskáé voltak, t.i. Megyery Gábort és Eliz testvéremet. Anyósom és más idősebb aszony rokonok nem helyeselték, hogy Piroska nevet kapjon, mert az is rneg talál halni, mire én azt mondtam, hogy a helyett majd ád az Isten másat, azt is Piroskának kereszteljük mindadig, míg egy megnem marad. De hát annak eszébe sem jutott meghalni, igen szépen fejlődött, rózsabimbó arczával valódilag becsületére vált a Piroska névnek. Ezen évről tehát semmi feljegyzésre méltó esemény nem fordulván elő áttérek az 1859-ik évre Mely év azon kezdetett, hogy III-ik Napoleon Piemontnak a Krimi hadjáratkor nyújtott segedelmét megjutalmazandó, részére a lombardi királyság átadását követelte Ausztriától, mit az osztrák határozottan megtagadván, sőt ottani hadseregét 200 ezer főre emelvén, Piémontot háborúval fenyegette. Erre Napoleon Victor Emanuel el véd és dacz szövetségre lépett és seregeit Genuánál partra szállítván Victor Emanuel seregeivel egyesítette és az Osztrák seregek ellen támadólag lépvén fel, azt Május 20-án Montebellónál, Junius 4-én Magentánál és Julius 24-én Solferinonál telyesen megverte, de a Poroszok mozgolódásától tartva békét kötött, melynek értelmében Lombardia Victor Emanuel piernonti királyságához csatoltatolt. Modena, Pánira, Piasccnsa elűzik fejedelmeiket és Piemonthoz csatlakoznak, s így Ausztria Olasz országból egyedül Velenczét tarthatta rneg. Ez által az Olasz egység megvalósításához az első lépés megtéve lett. A Magyar nemzet ez úttal is hasztalan várta sorsa jobbra fordul lát, mái pt dig ezen alkalomra Kossuth megbízásából Klapka és Tür tábornokok vezérlete alatt az emigránsokból és szökevényekből önkéntes csapatok alakultak, a kik Olasz és Franezia hajókkal a Fiumei és Dalmát országi partokra szállítatván, Francia és Olasz segedelemmel Magyar Országba vagonozhatnának, a hol a tul a dunai részek készen lettek volna azonnal hozájuk csatlakozni. Sőt Horváth országban is olyan vóll a hangulat, hogy várható vőlt a Magyar ügyhözi csatlakozás, miután az Osztrák a részükre 48-ban tett ígéretüknek semmi részét sem váltották be. Éppen úgy leigázták őket, mint a Magyarokat, telyesen alárendelt meghódított területnek tekintették és azon telyhatalommal uralkodván fiaikat ugy a politikai, mint katonai téren mellőzték és a nyakukra oktrojált Cseh, német és Stájer beamtelekkel önkényűleg zsaroltatták. Mind ezen remények telyesülhetésél a Napoleon által kötött úgynevezett Villafrankai békekötés ugy lát-