Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

tozás telyes bevégzése után visza mentem Szabó Alberthez patvaristáskodni, hol azon év őszéig tartózkodtam. Eliz testvérem Kriston Ignáezékhoz ment lakni, Gábor Bogdányba költözött az ott előző évben felállított Járásbíróság körébeni ügyvécikedés végett. Az ingóságoknak részíinkre leendő átengedéséről a nőtestvérek hallani sem akartak, egyedül azt fogadták el, hogy egy egy szobabeli bútort, s ágy neműt egyébb ahoz kellő aprólékokat, egy egy pár asztal terítéket kapjunk beszámítás nélkül. A többiekben, ugy házi butor, mind gazdasági eszközök, lábas jószá- [50] gokon egyenlően osztozzunk meg. Mi a testvér szeretetünktől vezéreltetve erre is reá állottunk, azonban a természetbeni megosztás mindjárt a kezdetén lehetetlennek látszott. Az ezüst neműeken még csak nagy nehezen megosztoztunk, melyekből Eliz részére Stafírrmgképpen i2 személyre valót, melyet a czélra már jó Anyánk előre elkészített, valamint a szintén elkészítve lévő ágy és vászon neműeket átadván, butor és ruha neműek helyett kárpótlásképpen egy igen értékes öt sor keleti gyöngyből és díszes szerelvényből álló nyakékét anyánknak adtuk át neki, mely Anyánkra nagy anyáról Vas megyery Dorottya Olasz Gábornéról szállott, melynek egészen hű festése a közös szép Anyánk Megyery Dorotya birtokomban lévő olajfestésű képén most is szépen látható és a melynek eredetije Eliz nővérem fiának, Borbély Sándornak birtokában van, ki azt egyetlen leánykája, a most 13 éves B. Aranyka részére tartja meg, a ki kiváló szépségénél fogva érdemesnek mutatkozik ezen szép nyakék viselésére. A többi közös dolgokon czélszerűen megosztozni nem tudván, önkéntes árverésre bocsájtottuk, a melyen begyűlt öszegekből nekem, a kinek azokra még szükségem nem mutatkozott, igen keveset vásárolván tetemes öszeg jutott, mihez a Szüléinkről maradt követelésekből és az éppen azon időben befolyt Kömerling féle követelésből jutott párszáz forintot is hozzá adván 700 frt. körül álló készpénzem gyűlt ösze, amit következő évi Szentgyörgy napig, amikorra az osztályos illetőségem a haszonbér leteltével átvehető lesz kamatozás végett kiadogattam. Nővérem Eliz ugyan azon hó 15-én akart a gyászunk miatt egész csendben Borbély Gáspár legkedvesebb barátommal jegyet váltani, melyre egyedül engemet hívott haza Őrből azzal, hogy a jegy váltásról más ne is vegyen tudomást. Hát nem is Kati testvérünknél, hanem a velem már határozott viszonyban lévő Bodó Emelkáéknál menjen vége, mely kitűzött napon délután megérkezvén Elizzel Emelkáékhoz mentünk. Borbély Gáspárt már ott találtuk, aki éppen ugy mint a háziak, nagy örömei fogadtak bennünket. M i négyen egy hátulsó kis szobában magunk maradtunk, a hol kiszámítottuk, hogy az ozsonnát készítő háziaknak milyen meglepetést csinálunk és a kis Emelkának éppen 15-ik születése napján egy magammal hozott rubin köves gyűrűt ajándékoztam azzal a kijelentéssel, hogy azt jegyül tekintvén e percztől fogva menyaszonyomul tekintem, minthogy a jegy gyűrűmet elfogadta. Erre Emelka szokott élénk modorában hol egyikünkre, hol másikunkra mosolygott, ugy látszott, hogy csak tréfának véli a dolgot, látva azonban és megértve, hogy ez komoly dolog, zavarában nem tudott okosabbat tenni, minthogy nővérem keblére dobta magát és ott sírt, nevetett, míg felhevülése lankadni kezdett. Akkor nővérem hozzám hozta, ő engedte magát megölelni, s gyönyörű hollófürljeit vállamra hajtva fülembe susogta, hogy nem bánom Peti, de meg ne csaly, mert meghalok! Ezen érzékeny jelent után a két leány egymás mellé telepedett és suttogva beszélgettek, én pedig az ujj sógorommal kivonultam a tornáczra, s ott tanácskoztunk az én dolgaimról, mert a Gáspáré rendben vőlt, menyaszony a 18-ik évébe járt, s így bármely órában férjhez mehetett, ő pedig egy fiu lévén öreg szüleinek, különösen anyának óhajtott támaszt vihetett házukhoz, a jegyessé vagyonát pedig az ő alig fél anyi örökségéhez csatolva mindany ióknak könyebb megélhetést biztosíthatott. Szóval az ő ügyei jól állottak, én azonban egészen más helyzetben voltam, magam is még csak azon évi Szeptember hóban voltam betol tendő22-ik évemet, meny aszonyom ma éppen 15 éves, bárha korához képest igen erősnek látszik, de még is csak gyermek. Az én osztályos illetőségem csak jövő évi Szentgyörgy napkor jön ki a haszonbérből és csak azután