Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

jeget, s ugy törtettünk át a folyón, a mi oly hoszu idó't vett igénybe, hogy a midőn a tul parton szét szedve váró bricskát darabonként beszákoltuk a hajó derekába és miután a keskeny törésen megfordulni nem lehetett, azt farral visza fele hajtva a fülpösi partra visza vergődtünk ugy be alkonyodott, hogy már a csólnakot nem volt időnk partra húzatni és az ott hálván másnap reggel ujjból kikellett a jég közzül vágni. Ilynemű mulatozások között átmentünk az emlékezetes 1849-ik évből az 1850-ikévbe A melynek téli holnapjai majdnem mindég az előbbiekhez hasonló módon, mulatozásokkal teltek el, melyeknek majd kiinduló, majd központjául Kemecse volt tekinthető, hol nem esak feles számú, leginkább jó módban lévő uri családok és azokban csinos leányok és kellő műveltséggel és életkedvel bíró fiatal emberek találtattak, hanem a már a 34-ik lapon említett dalárdánk is naponta nagyobb előhaladást tévén, énekszereplése is élvezhetőbbé és vonzóbbá tette a Családias öszejöveteleket, melyek pedig azért voltak könyen megtarthatók, mivel azokon megjelenők átalyában rokonok, s mintegy egy családnak gyermekei, tagjai lévén, azok ellátása pénzkiadásokat nem igényelt. Még akkor a későbbi években divatba jött toriák, czukros sütemények majdnem ismeretlenek voltak, szóval azzal lakmároztunk, a mi a háztól kitellett ugy a névestéken, mint a disznótorokon, inni pedig csakis a saját termesztésű nyíri vinkókat használtuk, a mit ugy is, vevője nem igen kerülvén, elkellett magunknak fogyasztani, ne hogy rajtunk romoljon. Ily öszejövetelek alkalmával azután sorba szedtük elő a szabadság harcz alatt keletkezelt lelkesítő dalokat, majd az utánna tudomásunkra jutott bús nótákat, a melyeket hogy kik szerkesztették, honan szánnaztak, ki'tudná azt megmondani. Benne voltak a levegőben és a szellő szárnyain tova lebegtek, megillették az igaz honfiúi kebleket és ez uton terjedtek tovább. Ilyenek voltak például először is az a szabadságharcz idejéből való „Könyeimnek záporából tenger lett" kezdetű dall, melyet az I-ső füzet 80-ik lapján leírtam. Vőlt egy kis induló féle, melynek dallamát egy szakértő ismerősömmel alkalmam lévén lekotláztatni, azt eredetiben e laphoz csatolom, továbbá a 48-ik zászlóaly még nemzetőri búcsú dalia „Kalapomon nemzeti szín rózsa, Ajjakamon barna babám csókja, Ne sírj rózsám nem megyek világba, Nemzetemnek vagyok katonája, - Olyan marsra lábom se billentem, Hogy azt bántsam, a ki nem bánt éngem, De a szabadságért, ha egy íznyi, Talpon állok halálomig vívni". A 25-ik zászlóaly bucsu dalia pedig így hangzott: Isten hozzád kis falum határa, Elmegyek belülied a csatára, A magyar nem teszi szögre kardját, Ha látja veszélyben szép hazáját. — Szép az élet jó anyám de még szebb, Ha az igaz magyar halni készebb, Mint fel venni ellenség igáját, Veszni [39] hagyni szép magyar hazáját. Jöttek azután a haza, nemzet vesztét, bukását sirató dallok, melyek melett nem egyszer könyeztünk a haza szabadsága, a nernzel sorsa felett. Mely bús hangulatból a „Megvírad még valaha" lelkesítő nótával emelgettük ki magunkat, de bizony víradni sehogy sem akart, sőt igazán mondva, mindég jobban sötétedett, kezdettek haza szállingózni a Bemmel kimenekült, leginkább Szathmár megyei fiuk Szakadáty Károly, Kölcsey Péter és azt a szórnom bírt hozták, hogy Török ország felől nem várható segítség. Itt bent pedig szakadatlanul folyt az üldözés, ház kobozások az eldugott fegyverek után, ezekből folyó elfogatások, család apák elhurczolása, árván maradi családok siralmai. Szóval a helyett, hogy derüli volna, napról napra szomoruabb, leverőbb körülmények közzé jutottunk. A jobb jövő iránti reményeink helyett csüggedés vett rajtunk erőt. Azok a kiknek viszonyaik, anyagi körülményeik nem engedték meg, hogy tétlenül othon vesztegeljenek, kezdettek valami pálya, kenyérkereset után menni. Mikecz Gida elment Kállay Ubul főszolgabíró mellé esküdtnek, Bodó Ignáez a bogdányi járásbírósághoz írnoknak, Batta Ignáez, Márczy Mihály tanítóságra tettek szert, Tolnay Jancsi Beregh, Bodó Jancsi Mármaros megyébe húzódott, Bodó Lojzi Dorogon kapott I lő