Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

Oláhok a védtelen magyarokat rabolták, gyilkolták, a csekély Magyar erőt a Szilágyságba és Csúcsa vidékére szorították, még a Székely Székek nagy részét is Heidte német tábornok elfoglalta, egyedül Három Szék megye állott ellent és hegyszorosainál a támadó Osztrákokat egy, másfelől az Oláhok csordáit visza verték. Heidte látva, hogy nem bír velük, béke ajánlatokkal állott elő, mire sokan akadtak, a kik hinni kezdték, hogy már sehol sincs se magyar hadsereg, sem kormány. Akkor Macskássy Antal egy másik fiatal ember társával Gyárfás Károlyal Oláhnak öltözve, a szigorú télben gyalog kihatolt Csúcsáig, hol éppen akkor érkezett meg Bem tábornok és átvette a csekély sereg vezérletét és egyenesen Kolozsvár felé indult, honét Urbán osztrák tábornokot kiverte és Bukovinába üldözte át. Macskássy Kolozsvárig ment Bemmel, onnét ismét álruhába Háromszékbe sietett, hová meghozván a jó hírt, a Háromszékieket anyira fel lelkesítette, hogy Heidte Marosvásárhelyre vonulván visza ők támadták meg és a többi Székelység is hozzájuk csatlakozván Marosvásárhelyt viszafoglalták. Es onnét szép sereggel mentek Bem eleibe, a ki az Urbán kihajtása után Puchner ellen fordult, s a Székelyeket is seregéhez csatolván rövid idő alatt urává lett Erdélynek. Mindezekben személyesen részt nem vehetvén, csak hírlapi tudósításokból jutottunk tudomására. Mi ez alatt a Szolnok—Debreczeni vonalon a Dembinszky butasága vagy félénksége miatt nagy tétlenségben vesztegelvén, a Macskássy hősies elszántsággal végrehajtott veszélytelyes utazásait azonban magától is egész terjedelmében halván, érdemesnek véltem megemlíteni. Lehet, hogy azt senkinek sem jut eszébe a történet írók közzül munkájába felvenni, pedig az, a mit a Háromszékiek a 48-ik év utolján elkövettek és az a vakmerő vállalkozás, amelyei az Osztrák hadak és rabló Oláh hordáktól nyüzsgő Erdélyt a legzordonabb téli időben Macskássy keresztül járta azért, hogy hírt vigyen kétséggel küzdő társainak a Magyarok létezéséről, a hazafiuságnak és szabadság szeretetnek legszebb példáiul szolgálhalnak és igazán méltók arra, hogy a történetírás által megörökíttessenek. I laza érkezésem után a gazdálkodást vezető Ádám testvéremnek segítségére vállalkozván egyik napon elmetem a halászi határbeli ugy nevezett Balfű dőlőben levő földünkön tengerit törő munkásokra fel vigyázni. A mint estére haza indultam, egy vadász fegyver lévén velem, azzal a halászi határbeli Poklondos és Berlin tavak felé kerültem. Az utóbbinál éppen a Kiss Mihály tanyai lakásának kertje végében egy vadkacsát lőttem, a míg azt tarisznyára kötöttem, lejött hozzám Kiss Mihály és ki létemről kérdezett, mire nevemet megmondtam. Nagyon csodálkozott rajta, hogy még engem soha nem látott edig, csak hírből halottá, hogy van még egy fia Anyámnak, kit ő nem ismer. Azután kikérdezett, hog) hol szolgáltam, honét sikerült és mily uton haza szabadulnom, mire én elmondottam, hogy még alig egy hete, hogy haza érkeztem, még pedig a menyiben Komáromból jöttem, a Vár feladás feltételei értelmében minden üldöztetéstől mentes vagyok és minden baj nélkül érkeztem meg. Hogy edig nem találkoztunk annak az az oka lehet, hogy már a midőn Szüleim Kemecsére tették át lakásukat, én Iskolába voltam Szathmáron, azólta pedig egész a fogadalom kitöréséig hol egy, hol más helyeken voltam távol tanulás végett, s évenként csak ugy a két havi vakációra jöttem haza, azokból is már az utóbbi években nagyobb részt a Szathmár megye Ököritai birtokunkba, gazdálkodásba töltöttem el. A honvédséghez is közvetlenül az iskolából léptem be mint egri Joghalgató, s így megyénkben kevés ismeretséggel bírok. E beszélgetésünket a lakásnak a kertre néző ablakából jövő rekedtes vastag férjfi hang zavarta meg, rnely azt mondta Kissnek, te Miska, hívd be azt a fiatal embert, ha Komárombői jön, hadd beszéljek vele. Mire Kiss Mihály bátyámmal a házba mentünk, hol a bujdosásban lévő Bónis Sámuelt és B. Josipovics turopolyai grófot találtuk, a kik közül Bónis megemlékezvén rólla, hogy velem még 1848. Deczember havában Pozsony alatt az előőrségen találkozott, azután azt a kérdést intézte hozzám, hogy eltudnám e mondani a komáromi kapitalatió pontjait? Mire én válaszképpen kihúztam zsebemből a nállam lévő pontozatok egy nyomtatott példányát és átadtam Bónisnak, ki azt Josipovieesal együtt el-