Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

sincs más jövőnk, mint vagy netalán kieszközölhető kedvezmények mellett Komáromot feladni, vagy annak falai közt védni magunkat utolsó csepp vérig. Az első iránt még Augusztus hő utolsó napjaiban megkezdődtek a tárgyalások, az utóbbira pedig ugy látszott, hogy csak is a sereg ifjabb nemzedéke látszott hajlandósággal bírni, míg a sereg főtisztjei, élükön a parancsnokukkal, a kedvező feltételek melletti Capitulatiót vélték helyesebbnek, annyival is inkább, mivel a legénységet a naponta sokasuló roszhírek, az ellenség kegyetlenségeiről túlzott elbeszéllések lehangolták. Majdnem kivétel nélkül távolabb eső vidékeiről az országnak, legnagyobb részben az alföld, Duna-Tisza közei és mellékéről valók lévén, othon hagyott védtelen övéik hogyléte iránti nyugtalanság és aggodalom szálta meg kedélyüket, mely már anyira fokozódott, hogy előbb esak egyes, később tömeges szökések is merültek fel, mégpedig éppen a 48-ik zászlóalytól szökött meg legelsőben két közlegény Kurta kosziból, ugyanis a Németek részéről a Capitulatióra felhívás tétetvén, annak bizonyításául, hogy az Országban már sehol sem Magyar hadsereg, sem erőség Magyar kézen nincsen, indítványoztatott, hogy arról leendő meggyőződés szerzés végett a komáromi hadseregből küldöttek menjenek, adig pedig a két fél között minden ellenségeskedés szűntetessék be, az osztrák hadsereg egy felől Győrig, más felől Érsekújvárig vonuljon visza, a Magyar hadsereg pedig a körül fekvő községekbe kiszállásolhasson, így jutottunk mi Kurta keszibe, ahol mintegy 10-12 napig időztünk. A két első szökevény a huszár portyázok által visza hozatott és eröss testi büntetéssel fenyíttetett. A reá következő éjjel ujjra elszökött két legény, a kiket szintén visza hoztak a huszárok, azokat agyon lövette az Osztály parancsnok és az egész osztály visza vezényeltetett Komáromba. Sőt miután a 60-ik Baranya megyeiekből álló zászlőalybel egy félszázad, mitegy 55 ember egy tizedes vezetése alatt fegyveresen szökött meg egy éjjel és még az utánuk küldött huszár szakaszra reá is lövöldöztek, de az 56-ik zászlóaly két százada a huszároknak segítségükre érkezvén visza hozattak, azok pedig tul a Dunán, a Monostori sánezoktől eredtek útnak és majdnem Nagy Igmándig sikerült haladniok. Kénytelen vőlt Klapka a szökések meggátlása czéljáből a legerélyesebb intézkedéseket tenni, anyival is inkább, mivel a Bocskay huszároknak Komáromban lévő Divíziójából egy 60 emberből álló szakasz, egy őrmester és egy káplár vezetése alatt Klapka szállására lovagolt és ott kijelentették, hogy a menyiben ők a mult évben ugy áltak be önkéntesen Bocskay huszároknak, hogy egy évig szolgálnak, ez az év letelt, tehát ők ezennel átadják a lovat, fegyvert a mi nem az ő tulajdonuk és hazájukba távoznak. Klapka előbb szép szóval akarta őket megnyugtatni, hogy hiába indulnának el, az ellenség elfogja, besorozza 10 évre, kiviszi idegen országokba, hát jobb lesz itt maradniok, inkább itt haljunk meg együtt a Szabadságért, mintsem az ellenség bántalmazásainak tegyük ki magunkat, de a felbőszült csapatnak nem használt a szép szó, hanem leszállottak lovaikról és fegyverzetüket a nyereg kapába akasztva, iszákjaikat leoldozták és vállukra szedve indulni akartak, ezt azonban a fő őrségen lévő gránátos divízió megakadályozta, közre fogta őket és fogságba kísírték az 0 várba. Ugy ezek, mint a 60-ik zászlóaly szökevényei hadi törvényszék eleibe állítattak és mindkét csapat élén lévő altisztek golyó általi ki végeztetésre, a közlegények pedig megtizedeltetésre ítéltettek és az ítélet rajtuk az egész hadsereg minden csapatjából kivezényelt egyes szakaszok jelenlétében végre is hajtatott. Bizony nekünk katonáknak is, a kik anyi csatában már megszokhattuk az emberek gyilkolását látni, megható látvány vőlt ez a végrehajtás. A majdnem 120 elítélt két sorban felállítva kétségbe esett arczaí halgatta a hadi törvényszék ítéletét, a mely a közlegényekre tizedelésre szőllott ugyan, de senki sem tudhatta, hogy melyik lesz közzülük a 10-ik, a ki agyon lövetni fog, még akkor sem, mikor már a feltétlenül elítélt altisztek kivégeztettek. Voltak számosan, akik erős lélekkel látszottak várni a halált, de voltak olyanok is, a kik sírva rimánkodtak kegyelemért, természetesen sikertelenül. Egy pár ügyes fiu kinézte, hogy ő a sorban tizedik lesz, a félelemtől elgyötört szomszédját kimozdította helyéről