Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc
polgár lányokkal az egész délutánt vígan danolgatva töltöttem el, kiknek megígértem, hogy másnap ismét kijövök hozájuk. Másnap hajnalba azonban az egész Rakovszky hadosztály kivonult a Városból dél felé és Téth nevÜ kis városig masírozott, hol éjeire beszállásolván annak két zászlóalja, a 48. és 25ik ott maradt fél század huszárai és egy üteg ágyúval, a többi három u.m. az 52., 56. és Donmiguel, másnap Pápára ruent szintén egy üteg ágyúval és fél század huszárral és inét nem is mentünk többé visza Győrbe, hanem august. 16-án Győrszentmárton és Mezőőrsön át Komáromba mentünk visza, hová harmadik napon megérkezvén az a leverő hír fogadott benünket, hogy Dembinszky seregét az egyesült ellenség Temesvárnál telyesen szétverte, Görgey pedig Világosnál egész seregével letette a fegyvert. És napról napra érkeztek menekülők, ki egyik, ki másik, de leginkább a Dembinszky seregéből, mivel a Görgey seregét a fegyver lerakása után a Muszkák, kik előtt rakták le a fegyvert, az Osztráknak adták által, kik azt vezéreikkel együtt fogságba helyezték, s így azoknak csak szökés sikere esetében lehetett menekülniök. Oda került a 48-ik zászlóaly egyik volt hadnagya is, kemeesei fiu, Bodó Alajos, a kit még 1848ik év őszén Patay István a midőn ezredessé lett magához vett nyargonezul és ott kapitányságig léptette elő. Ez már a Görgey seregéből szökött meg egyenesen Világostul egy igen szép és nagyon tehetséges hermelin fakó lovon és előbb haza ment Kemecsére, hol megtudván, hogy a 48-ik zászlóalybeleiek még Komáromban vannak, ugyan csak a hermelin fakó lovon melék utakon, erdős vidékeken keresztül Érsekújvár felől, hol elenség nem járt betörtetett Komáromba, hol azután beosztatott a zászlóalyhoz szám feletti századosnak, de mint nyargoncz lett a főparancsnoksághoz alkalmazva, a zászlőalynál nem lévén semmi dolga. Ez beszélte el azután, hogy menyi küzdelmek közt jutottak el a Tiszán át Debreczenig. Mindjárt Vácznál a Várost Muszka seregekkel megszálva találván azt onet kiverték és Gödöllő felé üldözték. Ott az Orosz főseregre bukkantak, mely azután őket szorította visza, akkor a hegyek felé Verőczének vonultak, onnét Vadkert felé haladván ott egy ujjab muszka sereg álotta utjokat, melyen szurony támadással verték magukat keresztül és a Sajó völgy ébe hatolván Miskolczig elég nyugottan haladtak, honét kiindulván Zsólczánál megint egy muszka sereg támadt reájuk, melyet meghátráltatván nyitottak maguknak utat Tokaj felé, hol átkelvén a Tiszán Debreczenen át Vámospércsig haladtak. A Nagy Sándor által vezetett I-ső hadtest pedig Debreczen alatt ütött tábort, hol őket a Tiszafüred felől jövő Muszka sereg négyszerte vagy ötszörte nagyobb erővel megtámadván a városba szorította, honét azután Derecske felé húzódott, hol Görgeyvel egyesült és együtt vonultak Arad felé, hol a Dembinszky alatt álló főseregnek Temesvár alatt történt szétveretéséről értesülvén Világos felé húzódtak, hol a folyton sarkukban lévő Rüdiger Orosz tábornok előtt a fegyvert lerakták. Honnét ő nekie többed magával sikerült a bihari hegységeken által vergődni és a sárréti és Hortobágy pusztákon áL hazaérkezni. Hol meggyőződvén rólla, hogy a 48-ik zászlóalyhoz vele együtt beállott kemeesei fiuk még nem érkeztek haza, azt pedig tudta, hogy azok Komáromba maradtak, a midőn ők Görgeyvel onnét elvonultak, s így kevés pihenés után megnyergelve a Hermelint útnak eredt és kikerülve a nagyobb helyeket négy nap alatt bejutott Komáromba a nélkül, hogy valahol ellenséges csapatokra talált volna, azok még akkor mind Arad-Temesvár-Nagyvárad környékén Concentrálódtak, egyedül Pesten lehetett nagyobb sereg, de ő még Miskólczon is éjszakról kerülve Gesztely-Vámoson át vágott Gömör, ónét Hont, Nógrád megyékbe, s így Pestet jó mesze elkerülte. Szóval a naponta érkezett ujjabb ide menekülők mindanyian szomorúbbnál szomorúbb és leverőbb események hírével állottak elő, amelyekből tisztán megérthető volt, hogy rajtunk kívül már nincsen magyar sereg, a mely az ellenségnek most már minden oldalról öszegyülekező nagy erejét csak ideiglenesen feltartóztathatná. Az általunk legyőzött Szerb, Oláh, Szász, Szláv és Horváth nemzetiségek vérszemet kapván újból megtámadták szegény hazánkat, s így nekünk
