Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

Szathmári iskolatársarnat ismertem, e miatt káromkodásra fakadva a szintén velem levőPropper Móricz 3-ik századbeli hadnagyott visza küldtem, hogy kergesse előre az elmaradtakat, ana megszóllalt mögöttem egy L. Márton Mihály nevű kemeesei legény, hogy ténsurfi hadnagy uram, itt vagyunk mi kemecsiek, mehetünk. Hátra nézek, hát örömei látom, hogy a velem lévő fiuk mind azok a kikkel 7-8 ével előbb Kemecsén a Kolerás dombon mint gyermekek ürgét öntöttünk, még pedig oly formán, hogy nem lévén mivel vizet hordani, a többi paraszt fiuk mezítlábosok lévén, az én csizmáimat húztuk le és azzal hordtuk a poshadt vizet a közeli ut árkából. Perse, hogy én othon jól kikaptam, hogy szortyogós csizmával állítottam be. Hát erre olyan kedvet kaptam, hogy megforgatva fejem fölött jó kardomat, oda szóltam: hát gyerünk fiuk!, S azzal mint a forgószél, ugy rohantunk Neszmély felé, honét azonban a Németek néhány lövést intézvén felénk be nem várva bennünket elszaladtak. Minthogy az alatt a két falu közötti tér kezdett megtelni az Almásról előre törő mieinkel, mi azután a Neszmély végén lévő kőhíd fedezete alatt működő három kis hegyi ágyút és az ahoz tartozó 6 darab municiós lovakat, az utzát előttük ellepvén elfoglaltuk, a tüzérek azonban a kerteken keresztül egypár kivételével elmenekültek. Még behatoltunk a falu közepére, a hol a Plébános egy jó nagy üveg neszmélyi asszuját megiván, a hívó dobszóra Almásra visza jöttünk és azonnal Mocsa felé indultunk. Oly jól esett ezeknek a kemeesei gyerekeknek hozzám való ragaszkodása, hogy sohasem tudnám elfelejteni, ezek a pokolba is készek lettek volna engem követni, sokszor mégis vendégeltem őket, ha alkalmam akadt és módomban volt még idehaza is. [9] Igyekeztem és halálomig igyekezni fogok sorsukon javítani, őket segélyben részesíteni. Ez az eset kétségbe vonhatlanul bizonyítja azt a véleményt, hogy az egyes csapatok legénysége és tisztjeinek öszetartozandósága és ismeretsége nagyban emeli az illető seregrész harczképességét. Es éppen onnét leli magyarázatát az a feltűnő körülmény, hogy voltak a magyar hadseregben ugy gyalog, mint lovas csapatok, melyek a többiek felett anyira kiváltak és kimagaslottak vitézség és harczképességben, hogy azokat a többi csapatok is elismerték és azokra mintegy szent áhítattal tekintettek, mert azokat a győzhetlenség nimbusza vette körül. Ilyenek voltak például a Vürtemberg huszárok, akiknek még ezred parancsnokaik is azon megyékből valók voltak, a mely a legénységét szolgáltatta, u. m. Répássy Mihály, később tábornok Kemecséről, Mándy Ignáez ezredes Maridról Szathmár megyéből. Tisztjeik is e megyékből származtak, Körrrer őrnagy, Debreczeni, Beke, Patay, Szénásy kapitányok Szabóles megyeik voltak, sat. Az Abauj, Borsod, Gömörből alakult 9-ik zászlóaly tisztjei Szentimreyeik, Zábráczkyak, Jekelfalusyak, Kristorrok, sat., ugyan azok megyékből, a 3-ik tisztestül Bihar megyei volt, a 48-iknál még a markotányos nők is Szabolcsiak voltak. Ezek a csapatok vitézségének voltak betudhatok a legfényesebb győzedelmek, még pedig nem ritkán a már veszni látszó csatákból eszközöltek megjelenésükkel fényes győzelmeket: például Tápió bieskénél az I-ső hadtest az ellenség által meglepetvén rendetlen futással menekült a tápió hídjától, a midőn a 3-ik és a 9-ik zászlóaly Leiningen ezredes alatt megjelenvén ugyan azt az ellent egy bátor rohammal visza fordította, mely előbb az első hadtestet megverte és az első hadtest segedelmével telyesen mégis verte; éppen így fordította meg a csata sorsát Isaszeghnél a 48-ik zászlőaly, mint az az I-ső füzet 72. lapján előadva lett. Míg ellenben más zászlóalyaknál vagy az egész az ország különböző vidékéről ösze gyűjtött csőcselék került egybe, vagy ha a legénység egy vidékről való volt is, a tisztjei anyira különböző vidékiek voltak, hogy egymást is alig ismerték, s így sem egymással, sem a legénységgel nem viseltettek egymás iránt kellő jóakarattal. Ilyen volt például a 25-ik zászlóaly, a melynek legénysége Kecskemét, Kalocsa vidékéről való igen jó magyar fiukból állott, altisztjei szintén a két városbeli diák gyerekek, tisztjei azonban megfoghatatlanul lettek ösze keverve az ország minden részéről, s így sem egymás, sem a legénység iránt nem viseltettek testvéri jó indulattal, első őrnagyuk Miháli, talán igaz nevén Mihalik,