Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 2. - Keszthely, 1821-1849 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 2; Budapest, 1995)

Jegyzetek

l. KOVÁCS MÁTÉ hagyatékának összeírása Kovács Katalin, Kovács Máté Mihály leánya és Szép György felesége a Somogy megyei Bottyánban lakó Lakos János gyám ellen apai és anyai juss követelése miatt indított pert, amelyet a Zala megyei törvényszék 1727. szeptember 22-én tárgyalt. Bírósági keresete mellékleteként nyújtotta be a közölt leltárt. Az 1727. szeptember 23-i Ítélet a gyámot 126 forint >l folyo moneta szerint" való megfizetésére kötelezte, valamint a leltárba felvett tárgyak közül azoknak természetbeni visszaadására, amelyek meglétéi a felperes leány bizonyítani tudja. Kovács Máté Mihályról semmit nem tudunk. 2. FARKAS (VOLFF) MIHÁLY zsidó kereskedő vagyonának összeírása és árverése A keszthelyi úriszéken hitelezői indítottak pert Farkas (Wolf) Mihály (Marx) ellen. 1770. augusztus 17-én összeírták vagyonát, majd a per megkezdése előtt 1771. július 10-én bolti árukészletét is. Az 1771. július 16-án induló per közben árverezték el 1771. augusztus 4-én a vagyont. A per 1772. augusztus 3-án zárul Ítélettel, amely szerint a 2960 Ft 41 1/2 d. adósságot az árverésen bevett pénzből és az árukészletből elégítik ki 641 Ft értékben. Az Ítélet ellen az egyik adós, Marton László a megyéhez fellebbez, de a megyei törvényszék 1772. december 12-én elveti a fellebbezést. Farkas Mihály hitelezői a perhez csatolt kimutatás szerint: Az urasági na|k 626 68 1/2 Ugyanakkor 1543 Ft kinnlevőséget is összeír­Wrancsicsné asszonynak 340 ­tak (a peranyaghoz csatolt keltezetlen felj egy­Rezi plébános Juranics László zésben) uram[na]k' 295 ­Keszthelyen Marton László uram[na]k 252 68 Gyócsi Bognár 8 15 Kotsis János[naJk 59 34 1/2 Bak Takács Imréné 23 Kovács Joseflnejk 170 59 Perse Gyura 6 45 Kanczer Katalin asszonyfna]k 376 ­Nagy Mihályné 4 50 Ágoston Orsolyának 405 63 1/2 Dömötör György 10 25 Baoko Katának 4S ­Ferencz kovácsné 3 ­Gombor Ferencnek az Convent Csicserke Szabó Miska 5 00 részére 84 5 Pap Takács István 10 ­Fuith Ferencfnelk üveges Bakon Petemé 30 árvájának 200 ­Fáncsi László 3 30 Pék árváinak 41 90 Dudás János o ­Gáli György kovács[na]k 110 ­Pcrsovics Szabó György 5 ­Petecs Imre gombkötőnek 73 Gombás Varga János 3 ­Vargha Imrének 10 50 Szép Gergely hajdú 5 ­Gombor Fcrenc[ne]k 47 SS Hegedűs Jóseff 3 ­Abraham zsidónak 53 3194 15 41 1/2 Szakács Jánosné volt alsózsidi korcsmárosnénak maradéka NB zsidi mester[ne]k zsidi Basainénak 2 161 ­Gerencsér Györgyné annya NB zsidi mester[ne]k zsidi Basainénak 2 40 ­résziről 11 ­3334 41 1/2 Tobak Ferkó Keresztúri Gaspárné maradéki 3 ­1. utólag kihúzták, de a lap alján levő helyes­annyok résziről 13 35 bített, s a perben is elfogadott összegbe Lendvai Pintér János 3 ­beszámítolták. Újvári Gombkötő János 30 ­2. utólag kihúzták Varga András 10 -

Next

/
Thumbnails
Contents