NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

együttmunkálkodva. Az utóbbi évtized eredményei szolgáltattak ahhoz is alapot, hogy megállapíthassuk, a Kárpát-medence Árpád-korból ismert településhálózatának kiépülése a magyarok beköltözésétől követhető nyomon - s mint Méri István bizonyította, korai településeink egész sereg jellegbeli rokonságot mutatnak a szaltovói művelődés telephelyeivel. E negyedszázad fejlődését akkor érzékelhetjük igazán, ha arra gondolunk, hogy Szűcs Jenő, nagyszerű, még kéziratban levő könyvében már arra tehetett meggyőző kisárietet, hogy biztos tények ismeretében, az eszmetörténet terén is előrelépve, az egykori társadalmi tudat szféráiba pillantson be. Joggal érte viszont elmarasztalás régészetünket azért, hogy az egykori területi központok megkutatásában sokáig semmit nem tettünk. Ezek a kornak nem csupán ha talmi-igazgatási központjai voltak, de a gazdasági tevékenység főszintere is, hiszen az utak, folyók kereszteződésében létesült megerődített udvarhelyek, váras helyek tövében került vásárra a termékfelesleg, a vár ura maga támogatta a váralja településeken a kereskedők és kézművesek meghonosodását. A várak és környezetük feltárása segíthet eldönteni, hogy a fejedelmek és fejedelmi sarjak udvarhelyei, a törzsi és nemzetségfői székhelyek mit örökítettek a későbbi királyi, hercegi, ispánsági székhelyekre, s a királyi ispán mivel bővítette a X. századi vár tevékenységi körét. A munka annál is sürgetőbb volt, mert a szomszédos államokban folytak ilyen kutatások, s nemegyszer nacionalista túlzásokkal meghamisítva, a magyar várakat saját korai történetük emlékeként tüntették fel. E munkára 1968-ban tettünk javaslatot, s 1969-ben a Magyar Nemzeti Muzeum megértő támogatásával az már meg is indulhatott. Az első évben megkezdődött a szabolcsi vár sáncának átvágása, illetve Kovács László vezetésével a timári - tehát foglalkozásnévvel jelölt helynévvel nevezett falu - temetőinek ásatása, sőt Hevesben is kísérletet tett Gömöri János a vár felkutatására. 1970-ben nagyobb költségkerettel folyt a szabolcsi székhely és környezetének feltárása, s megindult, Sós Ágnes és Kovács László közös munkájának eredményeképp a koloni egykori központ felderítése is. Közben Ban ner János professzor - terveinkhez segítséget kívánva nyújtani - a békési vár földrajzi fekvését határozta meg tanulmányában. 1971-től a szabolcsi és koloni feltárások folytatásán kivül Parádi Nándor tervébe iktatta Koppány várának, azaz Somogyvárnak megvallatását, s talán az egri muzeum kutatóinak munkájával sor kerül a Hevesbe eső, Aba Sámuel apja által Szt.István korában emelt patai vár sáncának átvágására is. Ez utóbbi ugyanolyan vörös sáncnak ígérkezik, mint a Tomka Péter és Tóth Sándor által megvallatott soproni, illetve a Géza és István korában épített utelzáró un. cserépvárak. E korai központok kutatásához igen sok tanácsot, utmutatást kaptunk Györffy Györgytől, aki előbbi előadásában illetve sajtó alatt levő tanulmányában vázolta éppen a vezéri szálláshelyek és földvárak kapcsolatait, s megfejteni törekedett több vár pontosabb építési korát, amelyet régészeti módszerrel nem is olyan egyszerű finomabban meghatározni. Számomra talán legizgalmasabb a szabolcsi vár titkának felderítése volt, hiszen kiderült, hogy krónikáink vezér-névsorának Árpádot követő alakja: "Szabolcs vezér" voltaképp Árpádot az uralkodásban követő X. századi nagyfejedelmünk, a kalandozások fénykorának uralkodója volt. Árpád uralma idején, a trónvárományosok kialakult gyakorlata szerint a nyiri dukátus élén állt, Tisza-parti erősségét nyilván még akkor emeltette. Hogy a szabolcsi ásatások eredményei támogatják-e ezt a történeti szempontú kormeghatározást, arra az ásatás vezetője, Németh Péter hivatott választ adni. Magam a X. századi leleteket hiva tanuságul, Szabolcs megyében - a történeti kutatásokkal összhangban - valóban két korai központot sejtek: az egyiket a rangos leletek Várda, azaz a mai Kisvárda körül rajzolják ki, s ez a borsovai várispánság korai, X. századi központja; mig a másik itt, Szabolcs vára körzetében sejthető. Ez utóbbi központ körül fekszenek a Tisza túlpartján a kenézlői, zalkodi, a Tiszán innen a vártól számított 15 km-es sugaru körön belül a berceli, rakamazi, eszlári temetők, hogy csak a nevezetesebbeket, ismertebbeket említsem. E temetők keltezésével most a honfoglalás kori corpus feldolgozásai során bővebben kellett foglalkoznom, ami természetesen e fontos dukátusi központ létesítésének korára nézve sem lehet érdektelen; hiszen ezeknek az előkelőségeknek, nemesi családoknak, valamint a türk "belső-bujruk" fogalmának megfelelő rangos kiséret-elemeknek, azaz az ur benső barátjainak, fegyvertársainak e tájra való telepítése nyilvánvalóan e központ létesítésével lehet kapcsolatos. A temetők, illetve egyes sirok keltezésénél nem indulhattam ki abból az elavult tételből, hogy a pompás mellékleteket szolgáltató sírokat tekintsem a honfoglalók első nemzedéke temetkezéseinek,mivel ebben régóta nem hiszek, s tudván-tudom, hogy ez a fémművesség itt virágzott fel igazán. E tekintetben sokkal finomabb módszerekkel kell dolgoznunk, körültekintőbb elemzésekkel, s következtetéseink még igy sem csalhatatlan bizonyságokat, hanem inkább csak sejtéseket, bár az eddigieknél valósabb feltevéseket eredményezhetnek. Az emlékanyag bizonyos archaikus típusai, azaz olyan, Etelközben még igazolhatóan divatos tárgyak jelenléte egy-egy sirban, amelyek a X. század folyamán kiszorultak, illetve az uj igényeknek 84