NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

sok szerény eredményeitől eltekintve, komolyabb kutatásról alig adhatunk számot, hiszen a legnagyobb faluásatásoknál is háttérbe szorult a temetőkutatás. Méri István például Orosháza-Kardoskuton 195557-ben mindössze 55 sirt ásott ki, Nagyvázsony-Csepelyen pedig (1957-58) egyet sem. Antropológus is részt vett Malán Mihály személyében Zolnay László esztergom-vasutállomási ásatásán, amely 127 sirt eredményezett (1955). Az ötvenes évek végi ásatások azonban már nincsenek közzé téve, igy mindenekelőtt Fitz Jenő fony ód-fácánoskerti 154 sirja (1957-58), Méri István esztergom-helembaszigeti 141 sirja (1958-59), Papp László Nagynyárád-dajméri 110 sirja (1959). De nem sok gazdagodást hozott a hatvanas évektől szemmel láthatóan felpezsdült műemléki kutatás sem. S ha eltekintünk Gazdapusztai Gyula és Módi György téglás-angolkerti ásatásának 90 sírjától (1962), akkor bátran azt mondhatjuk, hogy csak a legutóbbi fél évtizedben lendült fel újra a templom körüli temetők kutatása, elsősorban Horváth Béla tisza örvény-templomdombi tervásatása (530 sir) révén, amely remélhetőleg a harmadik teljesen feltárt objektum lesz. 1969-től folynak az ipolytölgyesszentmártoni ásatásaim, amelyek eddig 200 sirt eredményeztek, de teljesen fel lesz tárva az egész középkori objektum. Első kérdésünkre - a fenti vázlatos kép alapján is - azt mondhatjuk, hogy sajnos nem rendelkezünk még kellő forrásértékű anyaggal. 2. A középkori templom körüli temetők adatainak feldolgozása, értékelése nagyon biztatóan indult a század elején,hiszen már ekkor felmerült a mai magyarsággal való összevetés gondolata azokon a helyeken, ahol a továbbélés bizonyitható volt (Nyári Albert, 1902, 1906), valamint felvetődött a csoportos, családi temetkezés lehetősége is (Roska Márton, 1913-1917). Később azonban csak elvétve találkozunk történeti látásmóddal. Kimagasló érdemeket szerzett Csalog József, akit bátran nevezhetünk a komplex kutatás egyik előhírnökének is, hiszen ő vont be a feldolgozásba először művészettörténészt és történészt (1940). Bálint Alajos kísérelte meg először a sirok adatait rendezni és csoportosítani nem, tájolás, sirmélység stb. szerint s a sírokat időrendi bizonyítékként kezelte. Értékelő módszere azonban végső soron megegyezett a harmincas években erősen divatozó viselettörténeti szemlélet képviselőivel. Ebben a tekintetben mindenekelőtt Szabó Kálmánt kell megemlíteni, akinek ezen kivül komoly fogyatékossága volt még, hogy nem foglalkozott az időrenddel, a temetők különválasztásával, sirleirással, térképezéssel, a falu és a temető kapcsolatával. (1938) Mindezek után nem meglepő, hogy Bogyay Tamás 1944-ben leszögezi: a középkori ásatások alapelvei, céljai és módszerei még nem alakultak ki tisztán. Megállapítja, hogy "az eddigi tanulmányok és beszámolók nem egy-egy problémakör teljes összefoglalására törekedtek, hanem inkább egyes szakemberek egyéni munkájáról szólnak." Teljesen uj szint hozott Gerevich László csuti feldolgozása (1943), aki megkísérelt már következtetéseket levonni a népesség eloszlására, összetételére, kultursz in vonalára, a külföldi hatásokra. Temetőtérképén az összefüggések megmutatására törekszik s ez az első komoly kísérlet temetőelemzésre. Szétválasztotta a különböző korú temetkezéseket pénzleletek, tájolás, rétegtani helyzet és temetkezési szokás alapján, sőt a szociális tagolódás lehetőségeit is jelzi, amikor vagyoni differenciálódásra hivja fel a figyelmet. Viselettörténeti elemzéseit történeti látásmód jellemzi. Ugyanakkor nem dolgozta ki a temető és a falu kapcsolatát és viszonyát. Az uj utak legjelesebb úttörője Méri István már 1944-ben felhívta a figyelmet a középkori temetők feltárásának gyakorlati módszertanára és a természettudományos vizsgálatok jelentőségére. 1952-ben ő is kénytelen tudomásul venni, hogy a középkori kutatásunk még fejlődése legelején áll. Fel kell tárni a telep és a temető kapcsolatát, a gazdagabb és szegényebb sirok megoszlását és arányát, a temető használati idejét, a falu egykori lélekszámát, tehát mindenképpen a teljes feltárásra kell törekednünk (1954). A módszertani alapelvek már kidolgozottak, gyakorlati megvalósításuk azonban többnyire szárnyaszegett kísérlet maradt. A túlságosan leegyszerűsített szociális tagolódás illetőleg tagolás nem volt kellően megalapozott. Pl. Bálint Alajos kísérlete a vasalt koporsós, a fakéreg-koporsós és a koporsó nélküli temetkezések társadalmi rétegekhez kapcsolása (1956) vagy Hámori Anna a téglamellékletes sirok értékelése vonatkozásában (1962). Zalotay Elemér pozitív temetőelemzései kétségtelenül előre mutatnak (1957). A 2. pontban elmondottak önmagukért beszélnek s egyben megszabják a jövő kutatási feladatait is. 3. 1. A régebbi ásatások anyagának újraértékelése régészeti és embertani szempontból s az arra érdemes kutatások befejezése. 32