NOVÁKI GYULA: A MAGYARORSZÁGI FÖLDVÁRKUTATÁS TÖRTENETE / Régészeti Füzetek II/12. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1963)

A Magyarországi földvárkutatás története

- 1 A Magyarországi földvárkutatás története A magyarországi földvárkutatás megindulásának kezdetét nehéz megállapítani. Az első időkben nem számolhatunk olyan munkákkal, amelyek földvárakat, sáncokat tárgyalnak, ezeket legfeljebb érintették. A történelmi tárgyú feldolgozások is sokáig nem veszik tudomásul létezésüket, mert keletkezési idejük és rendeltetésük egyáltalában nem volt tisztázva. Az elsők, akik ezekre felfigyeltek, térképező mérnökök voltak. Nem történeti szempontból érdekelte őket, hanem egyszerűen mint tereptárgyat jelölték be térképükbe, legfeljebb még mint felhasználható katonai létesitményeket jegyezték meg maguknak. A régi térképészek munkáit Bálás Vilmo

s foglalta össze az alföldi hosszanti sáncokról szóló munkájában

1, ezért ezek részletes ismertetésére itt most nem térünk ki, csak röviden emlitem meg az emiitett összefoglalás alapján. Mint általában a magyarországi régészeti kutatást, ezen belül a földvár- és sánckutatást is Marsigl

i nevével kell kezdenünk. A XVII-XVIII. század fordulója körüli években hosszú időt töltött Magyarországon mint hadimérnök. Térképezési munkái során figyelt fel a hosszanti sáncokra és földvárakra, különösen Dél-Magyarország területén. Történetükkel külön nem foglalkozott, de térképei ma is nagyon fontosak, mert a sáncok közül azóta már sok nyomtalanul eltűnt. A XVIII. századból Mikovinyi Sámue

l térképei tüntetnek fel sáncokat a Duna-Tisza közén. Jelentősek a mi szempontunkból az 1763-1787 közötti katonai térképezések, melyeket 1810-1869 között megismételtek. 1802-1811 között jelent meg a Görög Demeter és Kerekes Sámuel által szerkesztett térképsorozat, melyekben szintén találunk sáncokat bejelölve. A felsoroltakon kivül bizonyára sok helyi térkép lappang még különböző levéltárakban, muzeumokban. Mindezek értékes adatokat tartalmazhatnak számunkra, de egyiket sem nevezhetjük tudatos földvár- vagy sánckutatásnak. Erre csak a XIX. század első felében került sor, de az ezirányu kur