BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)

Az alföldi hosszanti sáncok kutatásának gyakorlati feladatai

- 138 * építménynek tartja.

8 / Milleker Bódog: Ujabb délmagyarországi őstelepek. Tört. és Rég. Ért. 1883 évf. I66.0./ Ugyanezzel az esettel találkozunk a Kárpátmedence ellenkező égtáján a Fertő tó medrében, ahol Paur Iván és társai egy közelebbről meg nem nevezett helyen folytatott ásatása során «számtalan agyagedény. urna. kovaszilánk, szerpentin szekerce

8 került elő.

8 / Arch. Ért. 1874. évf. 318. o. Régészeti lelet a Fertőtavában./ A Fertő tó régi vízjárásaira és áradásaira vonatkozó adatok szerint a régi időben Bősárkánytól nyugatra a Hanság és a Fertő miatt egész éven át. kivéve a telet, rendes közlekedési ut nem kötötte össze a mosonyi és soproni területeket, a Fertőn át a vizi közlekedést kellett igénybe venni. Mayerhofer J. győri kanonok feljegyzései szerint 1865-71-ig annyira kiszáradt a Fertő, hogy benne állandó viz nem volt, kivéve azt a rövid és keskeny szalagot, amely Eszterháza felé csillogott a keleti oldalon. 1871-72 tavaszáig annyira betöltődött ismét, hogy kisebb csónakokkal lehetett járni a vizén. / Századok 189 évf. 26. o. Stessel József: Néhány történeti adat Sopron és Moson vármegyékről./ Valószínűleg ebben a száraz időszakban került elő a Paur féle ásatás anyaga. De az időjárásnak ezzel a szakaszosságával találkozunk a Tisza mentén is. Az 184o-es évek rendkívüli esőzései, s ezek folytán a folytonos áradások és az ezekkel járó károsodások érlelték meg a Tiszaszabályozás gondolatát. A Tisza mentén 3 millió holdnyi ártéri felülettel találkoztunk a régi időkben. Ez a terület azelőtt örökös mocsárfelület volt. melynek színéről késő ősz vagy tél kezdetén lehetett letarolni a sást és a kákát, de csak akkor, ha ezt az őszi áradás elmaradása megengedte. A tavasz azonban bizonyosan meghozta az áradást és a sik vizet. Ha zánk climatikus szélsőségekben szenvedő állapotának egyik jelenségéül tekinthető, hogy nem egyszer kínozta az Alföld egész vizzel eltelt területét a szárazság. Amikor minden lapály vizzel volt tele. a hátas, vízmentes területek vetéseit, rétjeit hónapokig eltartó esőtlenség sorvasztotta. «Az 1863.-i rendkívüli, eddig alig észlelt szárazság 1869-ig tartott. Ettől az időponttól a mai napokig /1873/ jóformán szakadatlanul tart az esőzés. . . ahová a Tisza legnagyobb áradása sem volt képes soha eljutni, ott az ott képződő vizek a csapadékos, nedves időjárásban találják magyarázatukat.

8 /Herrich Károly: Előterjesztés a tiszaszabályozás keletkezéséről, fejlődéséről. . . . 1873./ Elképzelhető, hogy a vizszabályozásokat megelőző időkben, a hosz szantartó nedves vagy száraz időszak az alföldi vízfolyások messze összefüggő rendszerében a talajvizállás is szabályszerűen követte az általános vízszint ingado zásokat. Ezek azok a szempontok, amelyeket szintén szem előtt kell tartani.