Wollák Katalin (szerk.): AZ 1994. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/48. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1997)

Árpád-kor

sebb részlete, amelyet a földhordás helyétől északra, a bolygatatlan ré­szeken kereshetünk. 6. Az idei év során is találtunk római kori tegulatöredékeket, ill.-fém­keresővel - több késő római bronzpénzt is. A tegulatöredékek azonban feltehetően csak másodlagosan kerültek a lelőhelyre, az avar illetve az Árpád-kori tüzelőberendezések falazóanyagaként. Ugyanakkor azon­ban néhány római kori gödör a Bille-domb csekély mértékű császárkori betelepedettségét tanúsítja. 7. Az idei év másik nagy újdonsága a Bille-dombon egy kései avar és/vagy IX. századi(?) településrészlet. A kőkemencés veremházak, hosszúkás, „sírgödörszerű" gödrök, illetve kerek tárolóvermek minden valószínűség szerint a szomszédos Kaszás-dombon feltárt avar telepü­lés déli, délkeleti szélét jelentik. Bár az is bebizonyosodott, hogy a két te­leprészt egy iszapos aljú, és leletmentes patakmeder választotta el egy­mástól. 8. A magyar középkor különböző szakaszaiba tartozik a feltárt telep­jelenségek többsége, összesen kb. 800 objektum. Ezek tetemes hánya­da sorokba rendezett cölöplyuk, de előkerült kb. száz veremház, illetve ugyanennyi külső kemence valamint többszáz kerek, vagy hosszúkás alakú tárolóverem is. A házak tüzelőberendezése igencsak változatos. Az agyagkemence a leggyakoribb, de ezen felül vannak példái kőke­mencének illetve egy elég rejtélyes, kisméretű, általában ovális alakú, alig átégett, és amorf kavicstöredékekkel megtöltött melegedőberende­zés-formának is. (Ez utóbbi a feltárók szerint talán „fűtőgödörként" értel­mezhető.) A különböző fűtőberendezések időrendileg is megoszlanak: az agyagkemencének csak XII. századi vagy még későbbi példái van­nak, a kövekből, kavicsokból kiképzettek viszont mind a korai Árpád-kor­ból származnak. A külső kemencék közt vannak „átlagos" sütőkemen­cék, illetve erősen lejtő aljú füstölő-vagy másik nevükön aknakemencék is - ez utóbbiak közt vannak négy méternél is hosszabb példányok. Az agyag- vagy homokkitermelő gödrök rendszerint igen gazdag XIII-XIV. századi leletanyagot tartalmaznak. Az Árpád-kor végén jelentkező meg­növekedett agyagigény feltehetően a föld felszínére épülő tapasztott sö­vényházak elterjedésével függhet össze, bár ez utóbbiaknak a gépi hu­muszolás miatt sajnos semmi nyoma sem maradhatott. A középkori objektumok betöltésében lelt nagyszámú kerámiatöredék alapján a te­lepülés nemcsak az Árpád-kor egészére hanem még az Anjou-korra is keltezhető. Csak elszórt nyomok utalnak arra, hogy a Bille-domb a késő középkorban sem volt lakatlan. Erre utal egyrészt néhány nagy tárolóve­rem a domb aljában (egyiküknek a szája kerek volt, viszont kiöblösödés 83

Next

/
Thumbnails
Contents