Wollák Katalin (szerk.): AZ 1992. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/46. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1994)
Őskor
(őskor, kora bronzkor) és jellegtelen, korongolt cserepeket, és az udvarnak az utca frontjához képest 1,5 m-rel mélyebb részén egy pattintott kőeszközt (?). A tulajdonos elmondása szerint a szomszéd ház építésekor, kb. 50 évvel ezelőtt, és a ház előtti villanyoszlop felállításakor is kerültek elő emberi csontok. A Szigetszentmártonból eddig előkerült leletek (Dózsa Gy. u. 7., 13. stb.) messze esnek a Telkes utcától — lelőhelyünk a régivel valószínűleg nem függ össze. Ma ró ti Éva 38. Tatabánya - Bánhida, Dinnyeföldek (Komárom-Esztergom m.) (Uli). A tatabányai önkormányzat támogatásával 1992. VII. 27. és IX. 8. között a fenti lelőhelyen egy, a mezőgazdasági munkák által veszélyeztetett, bronzkori temető feltárását kezdtük meg. A lelőhelyre korábban Homola István hívta fel a figyelmet. Többszöri terepbejárással feltérképeztük a város körzetéhez tartozó régészeti lelőhelyeket, és egy több évre szóló kutatási programot nyújtottunk be az önkormányzathoz. Pályázatunkat elfogadták, s a város anyagi támogatásával 1992-ben elkezdtük a feltárásokat. A fenti lelőhelyen a Mészbetétes Edények kultúrájához tartozó temető részletét tártuk fel. Az eddig feltárt 14, urnás temetkezés közül három kőpakolásos sír volt. A leggazdagabb sírban (14. sír) 16 edénymellékletet, illetve -töredéket helyeztek. A bolygatatlan sírok mindegyikében megfigyelhető volt, hogy már eredetileg sem ép kerámiákat is a sírokba helyeztek. A feltárás során egy korai bronzkori lakófelszín és egy gödör részlete is előkerült. A gödör leletanyaga vastag falú, jellegtelen házikerámiák, fazekak töredékei. A leletanyag a Tatabányai Múzeumba került. Az ásatáson részt vett: Pál Gabriella, Homola István. Cseh Julianna 39. Tiszavasvári - Deákhalmi dűlő (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) (XXI). Az 1991-es leletmentést folytatva 17 neolit (AVK) objektumot tártunk fel, rendkívül gazdag kerámia- (sok festett is) és állatcsont anyaggal. Ugyanitt 6 ilyen korú, zsugorított helyzetű vázat találtunk, kerámia- és gyöngymelléklettel. E mellett feltártuk a kurgán alá eltemetett, robusz27