Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1990. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/44. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1992)
Római kor
RÓMAI KOR (Térképszám: 46-62) Attal (Somogy m.) Ld. 104. sz. 46. Bőlcske - Dunameder (1551-152 fkm (Tolna m.) (XXXI). Folytattuk a folyammederben lévő IV. sz-i római kikötőerőd kutatását. Újabb két Jupiter-Teutanus tiszteletére emelt feliratos oltárkövet találtunk és emeltünk ki, valamint a lehetőségekhez képest pontos felméréseket végeztünk az objektum lényeges pontjairól. Gaál Attila - Szabó Géza 47/1. Budapest, II. Horváth u. 12-22. (III). Ezen a vizivárosi területen eredetileg hat keskeny, az utcára merőleges szalagtelek helyezkedett el. A terület természetes Ny-K-i lejtését ezért az előkészítő munkák során megszüntették, a feltöltést kb. 3-0,5 m mélységben elhordták és elplaníroztók. Ez a telek nagyobb hányadában, a Kapás utca felőli részen a kultúrréteg teljes megsemmisülését okozta, a Horváth utcai részen pedig megsemmisítette a járószinteket. így tényleges feltárást csak a terület K-i, Horváth utcai részén folytathattunk. Az előkerült két római kemence (ld. ott) egyikét az Árpád-korban erősen megbolygatták. A későközépkori betelepülés jelenlétére is csak az utólagos égési és planírosái rétegek utalnak. A törökkorban teljesen belakták a területet. Feltártuk egy kb. 70 cm széles, agyagba rakott kőből (részben másodlagos felhasználású kváderkövekből) épült ház É-Ny-i sarkának alapozósót, melyhez egy 30 cm falvastagságú, 70 cm belszélességű toldalékrész csatlakozik. A ház elhelyezkedése támpontot nyújt a hódoltságkori utcaszerkezetre. A házsarokban egy kályhát bontottunk ki, mely az ostromkor dőlt össze. A kályha mellől III. (Vasa) Zsigmond lengyel király garasa (1623-4) került elő. A ház mellett, és a terület több, hódoltságkori és XVIII. sz-i kerámiával keltezett hulladékgödör volt. Régészek: Bencze Zoltán, Németh Margit, Pólós Andrea, Végh András. 47/2. Budapest, II. Tölgyfa u. 28. (III). Középkori feltáráshoz kapcsolódva mód nyílt szórványos római kori leletek megfigyelésére, elsősorban réteganyagként. 28