Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1989. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/43. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1991)

Közép- és újabb kor

A faltól É-ra eső területen újabb sírokat tártunk fel, bolygatták egymást. Egy sírban apró bron keresztes csontgyöngy rózsafűzért, egy másikban pedig áttört díszítésű nagyobb bronz kettőskeresztet találtunk. Egy harmadik bronz keresz­ten - ugyancsak kettőskereszt, - egyik oldalán Máriát a keresztről levett halott Jézussal, másik oldalán pedig feltehetően Szt. Benedictust ábrázoló - dombor­művet és nagyszámú betűből álló rövidítéses feliratot találtunk. Mindhárom ke­reszt öntéssel készült. A feltárást a dunaföldvári Művelődési Ház szervezésében létrehozott diák­tábor keretében végeztük. Gaál Attila 125/1. Eger, Dózsa György tér 1.-Validé szultána fürdő (Heves m.) (IX). Az 1989. évben elsősorban részletproblémákat igyekeztünk tisztázni az ásatás­sal. Ennek során a fürdő Ny-i főfalának az É-i szakaszán feltártuk a kváderfalazat külső síkját, és tisztáztuk annak az előcsarnok Ny-i falával való kapcsolatát. Az adott lehetőségen belül igyekeztünk a fürdő D-i részét képező fűtőkamrában és annak külső szakaszón a szinteket meghatározni, valamint a helyiség falának alapozását vizsgálni. A fűtőkamra és a kazánhház közös Ny-i főfalának külső szintjét sikerült meghatároznunk, amely ezen az oldalon alig té el a homlokzat további szakaszóhoz tartozó törökkori szinttől. A fűtőkamrában feltártuk a lejárt török belső szint egy részletét, valamint a falat erősítő fagerendavázas szerkezet maradványait is néhány helyen. Hasonló fagerendavázas alapozást találtunk korábban a caldarium DNy-i sarokkamrájá­nól is. A továbbiakban a fűtőkamra DK-i sarkánál végeztünk feltárást. Itt a jelen­legi szint alatt alig néhány centiméter mélységben legújabbkori építmény alap­falai kerültek elő, amelyet elbontottunk. Az itt húzott K-Ny-i árok K-i szakaszán a rekonstruálható török szint alatt 80 cm mélységben két sorban húzóáó cölöp­lyukak jelentkeztek, az árok Ny-i végében pedig egy kis átmérőjű, sárbarakott kővel kifalazott újkori kút maradványát találtuk. A kút falába egy turbános török sírkő volt másodlagosan befalazva. A kutatóárokból és a kútból egyaránt nagy­mennyiségű újkori kerámia és egyéb kisleeltanyag került elő. Kisebb kutatást végeztünk a fürdő előcsarnokónak bejárata előtt is, ahol a török szint alatt agyagba rakott kövekből álló út, vagy falap maradványának cse­kély részletét tártuk fel. Munkatárs: Fodor László (Dobó István Múzeum). Gerő Győző 125/2. Eger, Külső Vár-falak (Heves m.) (IX). Egerben a Külső Vár területe gy ma is lakott városrészen található, melyet az egriek csak „Sánc" néven ismer­nek. E területre Eger Város Tanácsa VB a VÁTI-val rendezési tervet készíttetett. E tervben meghatározták az itt lévő egykori Külső Vár falainak helyzetét, amelyet valójában, csak az egykori ásató cisztercita tanár - Pataki Vidor" által ismertetett ún. Baldigara terveiből ismerünk, az építési tilalom feloldása után egy-két helyen a falak maradványai előkerültek. Igy kiderült az is, hogy nem minden esetben az 56

Next

/
Thumbnails
Contents