Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1989. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/43. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1991)

Közép- és újabb kor

116/6. Budapest, I. Színház u. 5-7. (Ill). A volt sándor palota helyreállítása folyamén közműépítés során középkori falmaradványokat figyeltünk meg, me­lyek feltételezhetően a középkori ferences kolostorhoz tartozhattak. Altmann Julianna 117. Budapest, II. Budakeszi út 91-95. (III). A budaszentlőrinci pálos ko­lostor területén 1989-ben a háromhajós templomtól É-ra a tavaly feltárt területtől Ny-ra dolgoztunk. Kiderült, hogy az ún. szögletes templom É-i fala befut egy É-D-i irányú falba, ahol végetér, a D-i fala még eddig sem fut el, hanem egy belső támpillér után végetér. Úgy tűnik, hogy a szögletes építmény vagy egy kisebb templom (semmiképp sem akkora, mint azt korábban feltételezték) vagy egy kápolna lehetett. Sikerült a korai poligonális záródású templom teljes méretét is meghatározni. Itt az az érdekesség, hogy a Ny-i zárófal nem É-D-i irányú, hanem egy kicsit ferde, nevezetesen É-ÉNy-i irányú. Amikor a korai poligonális záródá­sú templomot a XIV. sz. vége felé kápolnává alakítják ét, akkor a szentélyen kívül még a hajóból is meghagynak egy részt, amelyet a fentebb említett É-D-i fallal zárnak le. Az É-D-i falból egy fal ágazik ki Ny felé, mely ugyanakkor épült, mint az É-D-i fal. így a háromhajós templom É-i zárófalának É-i oldalán egy folyosó alakul ki, melyen keresztül a kápolnába lehet eljutni. A korai poligonális záródású templom hajójának többi részét a XIX. sz. vége felé elbontják, így az É-D-i faltól Ny-ra egy kisebb udvar keletkezik. Az idei munkák során 30 sír került elő. Folytatódott a helyreállítás is, Bárányi Katalin (Pilisi Parkerdőgazdaság) és Oltai Péter (OMF) vezetésével. 1989-ben a korai poligonális templom, később kápolna szentélyét hozták rendbe, falazták fel. Munkatárs: Nyékhelyi Dorottya régészhallgató. Bencze Zoltán 118/1. Budapest, III. Bokor u. 15-17. (III). A római kori rétegekbe mélyítve két középkori hulladékgödör alja került elő. Ezek faszenes feltöltése nagyobb mennyiségű XII-XIII. sz-i cseréptöredéket, állatcsontot tartalmazott. Előkerült egy kisméretű tapasztott kemence alja is, néhány XIII. sz-i kerémiatöredékkel. Gádor Judit 118/2. Budapest, III. Fő lér 1. (III). A Zichy-kastély és környezete átépíté­sének előzményeként kezdődtek az udvarokon a régészeti feltárások. A pré­postság temetőjének részletei kerültek elő, melyek vastag, bolygatottsírréteget képeztek. Az ÉNy-i udvarrészen feltehetően az első prépostsághoz tartozó épü­letrészletek kerültek elő. A sírréteg alatt késő római szinteket lehetett megfigyelni. A K-i udvarrészben a középkori beépítés nyomait találtuk. Altmann Julianna - Németh Margit 53

Next

/
Thumbnails
Contents